Samuel Huntington civilizációk összecsapását vizionáló kultkönyve önálló életre kelt. A harvardi professzor szerint a XXI. század elsőszámú biztonságpolitikai kockázata a különböző kulturális tradíciók közti törésvonalakból származik. Ennek a kulturális együttműködést kereső műnek teljes félreértelmezése tüzeli föl a kedélyeket a „keleti fronton", ahol a tét Ukrajna jövője. Az EU és Moszkva versenyfutásáról a Reuters blogján olvashatunk elemzés értékű sajtótérképet.
Meglepetésre, megannyi kritikus hang mellett az orosz nacionalisták lettek Huntington egyik leglelkesebb hívei. A szláv-ortodox közösség entitását hangsúlyozó elemzésből politikai főségüket olvassák ki - és ha már Amerikában is ezt írják, „alázattal készek elfogadni", hogy valóban élniük is kell a hatalommal. A kultúrák együttműködése helyett a különbségek fenntartására nyertek ösztönzőt a műből. A csatát jelenleg Ukrajnában vívják.
Putyin sokat idézett „nekrológja" (miszerint a Szovjetunió összeomlása volt a XX. század legnagyobb geopolitikai tragédiája) azon a nézeten alapul, hogy az egyes országok, nemzetek sorsát az adott civilizáció jövőjének kell alárendelni. A formálódó ukrán-EU közeledés tehát a keleti blokk, mint kulturális közösség elleni támadás jelenik meg számukra.
Beszámolójában James Sherr civilizációs fordulatként árazza be az aktuális folyamatokat. Szeptember közepén az EU jóváhagyta az Ukrajnával való társulási megállapodás tervezetét, aminek egyik kulcspontja a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok erősítése. A válaszút körüli konfliktust jelzi, hogy Oroszország egy Eurázsiai Unióval (Eurasian Customs Union) próbálja intézményesíteni a kulturális határokat. Hagyományának megfelelően meghívója fenyegetésértékű, melynek még csak enyhe formája a kereskedelmi embargó.
Valóban szüksége van egy csődközeli országra az amúgy is belső nehézségeivel küzdő Európának? - teszik föl az oroszok hangulatkeltő kérdésüket. Annyi igazuk mindenképpen van, hogy Ukrajna nagyon gyenge állapotban van. Janukovics viszont szakított korábbi mentorával és Putyin ellenére is a Nyugat intézményei felé lavíroz, ami akár biztosíthatja a hozzáférését az IMF kincstárához is. Ennek érdekében akár olyan politikai engedményekre is hajlandó, mint „ellenfelének", Timosenkonak a szabadlábra helyezése.
Ukrajna közeledését Moszkva a Nyugat területi szintű beavatkozásnak minősíti, ami standardok és folyamatos ellenőrzések révén modernizálná az ország gazdaságát. Ugyanakkor az EU sem egységes az ukrán szálat illetően. Az „érintett" országok (pl.: Lengyel-, Németország) teljes vállszélességgel támogatják, míg a déli államok egy ellenségesebb Oroszország rémképével riogatnak.
Ha a technokrata vezetők anakronisztikus módon továbbra is a vallási, politikai stb. konfliktusok fenntartásában érdekeltek és felelősségvállalás nélkül hozzák meg döntéseiket, akkor kiábrándító jövőképeket vázolhatunk csak föl - jöhet a rossz, vagy a még rosszabb. Amennyiben viszont tollat ragadnak és az előttük lévő papírokat ellátják kézjegyükkel - zéróösszegű játszmává egyszerűsítve a kérdést - a Nyugat 1:0-ra vezet majd a szláv-ortodox tömbbel szemben.
John Lloyd a Financial Times szerkesztője, a Reuters-ben heti rendszerességgel közli jegyzeteit. Az elmúlt évek során számos esszében, illetve könyveiben is elemezte a média és a politikai szféra kapcsolatát, illetve a brit és orosz eseményeket. Kiemelkedő újságírói munkájáért elnyerte a Brit Újságírók elismerését, valamint a Granada- és a David Watt-díjat.