Herbert Simon Nobel-díjas közgazdász, amikor a növekedés faktorainak vizsgálatára hívta föl a figyelmet, egyúttal azt is kijelentette, hogy a növekedés-központú gazdaságpolitika értékelvű alapokra épül, nem tudományosakra.
Azzal az állítással egyetérthetünk, hogy az amerikai demokrácia nem az egyetlen megoldás, ám szem előtt kell tartanunk, hogy a demokrácia valójában olyan irányelv, melynek sok alkalmazási formája lehetséges. A modern kínai intézményrendszer egyedi utat bejárva saját tradícióiból emelkedett ki. Ennek középpontjában két megközelítés áll, a konfuciánus, illetve a szociális alkotmányosság. Míg előbbinek több mint 2000 éves hagyománya, utóbbinak mindössze 64 éves múltja van, mégis képes volt betörni az addigi kulturális környezetbe, különösen 1949-78 között.
A konfuciánus és szocialista hatások mellett a másik központi kategória a kínai típusú kapitalizmus, amiről a szintén Nobel-díjas Ronald Harry Coase és diákja, Wang Ning adott klasszikussá vált elemzést. A mellett érvelnek, hogy a kínai fejlődés a kapitalista alapszabályok követésére kárhoztatott mind a tulajdonjogok, mind a piaci nyitás, mind a külkereskedelem területén. Azonban a kínaiak nem csupán adaptálnak egy modellt, hanem szelektíven állítják össze, hogy saját fejlődési pályájukba mely országok mely gyakorlatait építik be - a konfuciánus és szocialista hagyománytól függetlenül.
A kínai reformok további iránya az elsődleges kérdés. A Sanghaji Szabad Kereskedelmi Zónából indul ki a versengő vállalatok nemzetközi terjeszkedése, illetve itt fogadják be a külföldi cégeket, ami tovább növeli az üzleti élet hatékonyságát. A teljes nyitáshoz azonban a tradíciókba forduló és a tökéletesen zárt látásmódú, speciális feltételekhez való ragaszkodás modelljét is el kell engedniük. Ehhez elsőként azt kell belátniuk, hogy Amerikát okolni bármiért is, semmi jót nem hoz Kína számára.
Li Huafang a Sanghaji Pénzügy és Jog Intézet vezető kutatója.