A világgazdasági válság előtérbe hozta az oktatási reformtörekvések körüli vitát, melyben a közszféra mellett egyre aktívabban vesznek részt a magánszektor munkaadói is. A tapasztalatok alapján a friss diplomás közgazdászok történelmi ismeretek hiányában nem látják át igazán a pénzügyi rendszer működését, így képtelenek az adott körülményekhez igazítani a szabályokat.

Stephen King, a HSBC csoportvezető közgazdásza szerint „túl kevés az olyan kezdő közgazdász, akiknek valódi ismeretei vannak azokról a múltbéli eseményekről, melyek ugyan réges-régen történtek, az aktuális kérdéseket illetően mégis relevánsak. ... A globális pénzügyi válság könnyebben interpretálható és megérthető olyasvalaki számára, akinek van előzetes ismerete az 1929-es világválságról, vagy az 1907-es összeomlásról." Stan Fischer oxfordi professzor a Humanitas Lecture-ben számol be arról, hogy a központi bankok történelméről szerzett ismereteit legalább oly mértékben hasznosította pályája során, mint a központi bankok működéséről megtanult elméleteket, így minden kollégájának erősen ajánlja a történelemkönyvek forgatását.

Állításait alátámasztandó Rourke 7 pontban foglalta össze a gazdaságtörténeti megközelítés előnyeit.

1. A gazdasági és pénzügyi rendszer történetisége elengedhetetlen a rendszerekről való sokszínű gondolkodás kialakításához. A hallgatók a történelem tanulmányozása során felismerik, hogy a válságok sokszor egybeestek a gazdaságot szabályozó rezsim diszkontinuitásaival, ami a jövőben is megtörténhet. A történelmi ismeretek elmélyítésével a közgazdászok könnyebben elkerülhetnék, hogy ismét a 80-as évek közepét jellemző önteltség hibájába essenek.

2. A gazdaságpolitikai döntéshozatal kontextus-függőségére hívta föl a figyelmet Robert Solow, amikor rámutatott, hogy „a megfelelő modell megválasztása az intézményi környezettől függ". Sőt, maguk az intézmények is függnek saját környezetüktől, amit azok a történelmi példák is tanúsítanak, melyekben a korábbi éra problémáinak megoldására létrehozott intézmény később saját maga okozott gondokat.

3. A gazdaságtörténet (minden kétséget kizáróan) tapasztalati terület, amely segíti a valóság megértését. A múlt megismerése arra sarkallja a hallgatókat, hogy feltegyék a kérdést, megfelelnek-e a tanult elméletek magyarázatai a valós történéseknek. A folyamatok összetettségének felismerése alapvető elvárás közgazdászainkkal szemben, s a gazdaságtörténet sokszor jól példázza, hogy egy-egy modell elégtelen a tényleges események leírásához.

4. A történelem kimeríthetetlen forrása a világról alkotott informális elméleteknek, amelyek formális rendszerek kidolgozását ösztönözhetik.

5. Ha véget is ér a jelenlegi válság, továbbra is fennállnak majd a hosszú távú kihívások, például a szegénység felszámolása. A kérdést azonban mindig pontosan kell megfogalmazni. Ebben az esetben a probléma nem az, hogy néhol miért olyan nagy a szegénység - hiszen ez a történelem során végig megfigyelhető, hanem, hogy eközben miért olyan gazdag egy vékony réteg. Eredetileg a gazdaságtörténet tudományát is az hívta életre, hogy megértsék a modern gazdasági növekedés forrását.

6. Amint azt maga a közgazdaságtudomány is hangsúlyozta az elmúlt 20 év során, az „útfüggőséggel" szemben a kritikai megközelítés az egyik leghatékonyabb megoldás.

7. A gazdaságtörténet a pedagógiai eszköztár része. Az egyetemi előadók számára izgalmas szemléltető eszköz, mely meggyőzi a hallgatókat, hogy a mikro-, illetve makroökonómiai kurzusokon tanultak segítenek megérteni a piacok viselkedését.

Bár O'Rourke több oldalról is megvilágítja a gazdaságtörténeti ismeretanyag jelentőségét a közgazdászképzésben, álláspontja szerint a legfőbb érv a tananyagok átstrukturálására, hogy a történelmi példák kiváló eszközt jelentenek a hallgatóság figyelmének felkeltésére és a tananyag hatékonyabb átadására.

Kevin H O'Rourke az Oxford Egyetem gazdaságtörténet professzora, a CEPR (Center for Economic Policy Research) gazdaságtörténeti programjának igazgatója.