 |
A kiemelkedően képzett munkaerő, különösképpen a tudományos fokozattal rendelkezők körében nem új jelenség a kisebb mértékű kivándorlás, amely hazánkban sokáig az agyelszívással volt azonosítható. A brain drain minden tudományterületet érint, de becslések szerint a műszaki és a természettudományos szférában a legerősebb. Csanády Márton és Személyi László - 2005-ös adatfelvételükön és korábbi vizsgálatok adatain nyugvó - kalkulációi alapján négy friss diplomás természettudományi végzettségű szakemberre jut egy kivándorló. Megállapításuk szerint „alapvetően a fiatalok (harmincéves korig) és a PhD-vel rendelkezők között jelentős a potenciális mobilitás".
MEGBOMLOTT EGYENSÚLY
Az agyelszívás jelensége szoros kapcsolatban áll a magasan képzettek körében régóta természetesnek számító, átmeneti külföldi tapasztalatszerzéssel, amely a tanulást, a fejlődést szolgálja. Ezen felül azonban a tartalmas munka végzésére irányuló igény, valamint a megfelelő életszínvonal iránti elvárások is fontosak. Saját vizsgálataim szerint a tudományos fokozattal rendelkezők életpályáik állomásaival való elégedettségének egyes dimenziói - a munka jellege, a környezet motiváló ereje és a jövedelem (lásd külön) -, illetve ezek együttes dinamikája kiemelkedő jelentőségű, s egyensúlyuk megbomlása nagyon erős hatással van az egyéni életpályák alakulására. Feltételezhetjük, hogy általában a diplomások életpályájára is ilyesféleképpen hatnak ezek a tényezők. Legalábbis azokéra, akik - hasonlóan a legtöbb kutatóhoz - elkötelezettek hivatásuk iránt.
 |
Hazánkban az akadémiai szférában - azaz a felsőoktatásban és a költségvetési kutató-fejlesztő intézeteknél - dolgozó kutatók jellemzően a jövedelmi szintjükkel elégedetlenek, ritkább esetben pedig az őket körülvevő intézményi, szervezeti környezettel van problémájuk, ám munkájukat többségükben élvezik, értékesnek tartják. A kiemelkedően magas képzettség és a jövedelmi, illetve intézményi környezettel való elégedetlenségből származó inkonzisztencia azonban hatással van mind saját szakmai identitásuk megélésére, mind életpályájukra. A nemzetközi szinten mért tudományos teljesítményt produkáló, nyugat-európai vagy észak-amerikai munkatapasztalattal is rendelkező fiatalok jelentős része számára a külföldi kutatócsoportok számítanak referenciának, a munkakörnyezet és az életszínvonal tekintetében egyaránt. Az idehaza észlelt státusinkonzisztencia a külföldön tapasztalthoz képest magas, feszültségkeltő hatású, ami esetenként a migráció irányába terel.
 |
Az agyelszívás hátterében ilyen komplex tényezők állnak. Van azonban egy, az előzőnél súlyosabb munkaerő-piaci és oktatáspolitikai problémára utaló jelenség is a magasan képzettek körében. Ez pedig a brain waste, azaz az agyvesztés elkerülésének stratégiája, amely az ezredforduló után, a felsőoktatás tömegessé válásával jelent meg nálunk. Agyvesztésről akkor beszélünk, amikor a képzett emberek nem tudják szakmájukat gyakorolni, nincs módjuk a végzettségüknek megfelelő állásban elhelyezkedni. A kivándorlást ez a helyzet is motiválhatja.
KINT TARTÓ ERŐK
A brain drain hatása elsősorban az idehaza megfelelően elhelyezkedettek körében érzékelhető, akik gyakran munkahelyük támogatása mellett, eredendően többnyire tapasztalatszerzési céllal, később pedig a szakmai státusok magas szinten való egységesítéséért és egyensúlyban tartásáért indulnak külföldre, illetve maradnak ott.
A pályakezdők egy része azonban már 2006-ban is - amikor első vizsgálataimat végeztem a tudományos fokozattal rendelkezők körében - a brain waste jelenség elkerülése miatt vándorolt ki. Akkoriban a többség ideiglenesnek tekintette a külföldi munkavállalást, azaz az ország elhagyásakor hazatelepüléssel számolt. Ennek ellenére már a kétezres évek első felében is gyakori volt a külföldön való tartós, végleges megtelepedés, többnyire a megfelelő státusban való hazatelepülés nehézsége, gyakran lehetetlensége miatt. Az önálló kutatói munkához való ragaszkodás, a megfelelő szakmai és munkakörnyezet, valamint a jövedelem iránti igény sokakat kint tartott.
 |
Az akadémiai és vállalkozási szféra átjárhatóságát tekintve, kutatásaim egyik meglepő eredménye az volt, hogy 2006-ban a tudományos fokozattal rendelkező fiatal biológusok jelentős része úgy vélte: a vállalkozási szféra állásaiban kreativitást nem igénylő, sablonszerű munkák adódnának számukra. Ez a sztereotípia feltehetően a PhD-képzés céljával való túlzott azonosulásból, egy hagyományos értelmiségi szerepfelfogásból következett.
Ugyanakkor az akadémiai kutatókról és munkájukról is igen erős sztereotípia élt a megkérdezett fiatalok körében. Ennek negatív elemei az immobilitás, a lustaság, a magánakvalóság és a nélkülözés voltak; a semleges vagy nem egyértelműen besorolható elemei a túlzott jóhiszeműség és a biztonságkeresés, a pozitívak pedig a kreativitás, valamint az érdekes és önálló munka. Ez utóbbi három volt az a legfőbb érték, amelyet saját munkájuknak tulajdonítottak, és amelyek feltételezett hiánya erőteljesen elhatárolta őket a vállalkozási szférától.
Az életpályák alakulásának strukturális felté¬telei 2006 óta részben megváltoztak. A hazai kutatóhelyek száma a rendszerváltást követő drasztikus csökkenés után visszaállt a korábbi szintre, majd emelkedni kezdett. Ezen belül a vállalati kutatóhelyek száma és aránya nőtt a legdinamikusabban, az akadémiai szférába tartozók stagnálása mellett. A fenti esztendő fordulópontnak bizonyult ebben a folyamatban. Ettől kezdve a vállalkozási szféra adatai a legmagasabbak a számított kutatói létszámadatokon belül, s az olló évente tovább nyílik. Ebben a tekintetben régiós összehasonlításban is kimondottan jól állunk. Ugyanakkor a tudományos fokozattal rendelkezők körében a cégeknél dolgozó kutatók csekélyebb arányban vannak jelen hazánkban, mint más régiós országokban. A vállalkozási szférában nem kell a tudományos fokozat?
Vagy az ezt megszerzőknek nem kell ez a szféra?
Tapasztalataim szerint a tudományos fokozattal bírók nehezen váltanak ipari állásokra, s hazai akadémiai pozíció híján inkább külföldi akadémiai állást választanak. A már említett sztereotípiákon túl elsősorban azért, mert úgy vélik, az ipar a tudományos karrierjük végét jelenti. A publikációk és az önálló kutatási célok megfogalmazásának lehetőségei valóban korlátozottak az iparban. A szabadalmak alternatívát jelenthetnének, de ezek számában régiós szinten is gyengén állunk, nyilvántartásuk pedig jóval összetettebb, értékelésük kevésbé bevett, mint a tudományos publikációké.
Gyakran a projektszintű együttműködéseknek is vannak hasonló, előítéleteken alapuló gátjai. Elsősorban a piacra termelő cégek oldalán érzékelhető idegenkedés az akadémiával közös munkáktól - az akadémiai szféra intézményrendszerének tulajdonított lomhaság miatt. A nagy, nemzetközi projektekből származó eredmények piaci értékesítésének lehetetlensége is megjelenik a távolságtartás okai között.
A kreativitás gazdaságilag is sikeres ipari felhasználását - az értékeken felül - főként a strukturális tényezők határozzák meg. A vállalkozási szféra képviselői közül legdominánsabban a nagyvállalatok vannak jelen ezen a területen, bár a kutatás-fejlesztést csak viszonylag csekély számban működtetik Magyarországon. Ők azok, akik a legsikeresebben képesek lobbizni a megfelelő fejlesztési környezet biztosításáért is.
A kis- és középvállalkozások többsége a túlélésért küzd; hatékony, célzott támogatások nélkül nincs esélyük érdemben bekapcsolódni a kutatás-fejlesztésbe, amelyből így jobbára ki is maradnak. Némi bizakodásra adhat okot, hogy az e cégkört támogató Jeremie-program nálunk sikeresebben működik, mint a régió más országaiban.
POZITÍV PÉLDÁK
Mindeközben előfordulnak látványos piaci sikerek, amelyek hazai kezdeményezésekből nőttek ki, jellemzően az informatikában. Ezen cégekhez a kutatói munkához rendelt pozitív értékek társulnak: kreativitás, érdekes munka. Napjainkban e sikereket már az akadémiai kutatók is pozitív példaként emlegetik; az iparral szembeni sztereotípiák lassan talán kezdenek átalakulni. A hazai vállalkozások fejlődési lehetőségeit ugyanakkor szűkíti, hogy gyakran ódzkodnak a kockázati tőke bevonásától.
A hazai innovatív vállalkozások aránya is nagyon alacsony régiós összevetésben, pedig a kreatív, lendületes munkaerő igényli az innovatív közeget. Emellett az uniós kutatás-fejlesztési és innovációs támogatások kiaknázása hazánkban nem megfelelő mértékű, a továbblépéshez intenzívebb lobbira lenne szükség. A hazai kutatási támogatások esetlegesek, nehezen tervezhetők.
Bár a magyar innovációpolitikában sok korszerű elem megjelent, egyértelmű irányát és célját még az ezredforduló után sem sikerült átfogóan definiálni. A ráfordítások korlátozott lehetőségei mellett hatékonyan csak a prioritások világos meghatározásával, szűkebb fejlesztési területek megjelölésével lehet eredményeket elérni.
névjegy
Pálinkó ÉvaSzociológus; 40 éves. Tiszakürtön nőtt fel, Kecskeméten érettségizett. Az ELTE szociológia szakán végzett, tudományos fokozatát a Budapesti Corvinus Egyetemen szerezte. Az MTA Könyvtár és Információs Központban dolgozik, a tudománypolitikai és tudományelemzési osztály munkatársa. A Károli Gáspár Református Egyetem adjunktusa. A tudományos fokozattal rendelkezők életpályájának vizsgálatával 2006 óta foglalkozik. Korábban nagyvállalati piackutatóként kommunikációs kutatásokat vezetett. Hobbija a sífutás és a cigánytánc.
Az életpálya-állomásokkal való elégedettség dimenziói
A MUNKA JELLEGE. Élvezi-e az ember a saját munkatevékenységét, értékesnek tartja-e azt, teret kap-e benne a kreativitás, a szabadság, az önállóság.
A SZAKMAI KÖRNYEZET MOTIVÁLÓ EREJE. A közvetlen munkatársakból álló csoporton belüli és az ezen kívüli személyekkel való szakmai együttműködés minősége, a kollégák teljesítménye, a teljesítmények elismerése, valamint a munkáltató intézmény szervezeti felépítése, a gördülékeny munkavégzés lehetősége tartozik ide.
A KAPOTT JÖVEDELEM. Itt nem annyira a javadalmazás mértéke a fontos, hanem az, hogy általa milyen életszínvonal érhető el.