Áll a bál a Négy Tigris piacnál

2013-11-21 14:17
A MÁV minél előbb vissza akarja adni a józsefvárosi piac területét a nemzeti vagyonkezelőnek - jelentette ki Sigulinszki Tibor, a MÁV Zrt. szóvivője a piac visszavételére irányuló kísérlet után csütörtökön az MTI-nek.
A szóvivő elmondta, hogy a területet eddig bérlő Komondor Kft. továbbra is szeretne főbérlő maradni, és a két fél jegyzőkönyvben rögzítette álláspontját. A MÁV november 21-étől semmisnek tekinti a józsefvárosi piac bérleti szerződését, mert a felmondást követő türelmi idő lejárt. A Komondor Kft. tehát mostantól jogcím nélkül használja a területet - hangsúlyozta.

Sigulinszki Tibor ismertette, hogy a Komondor ezzel nem ért egyet, szeretné a bérleti viszonyt fenntartani, semmisnek tekinti a bérleti szerződés felmondását, nem ismeri el a MÁV felmondási igényét, ezért a cég jogi lépéseket tett a bíróságon. A piac területén rögzítik a víz- és villanyórák állását, és megkísérlik megszüntetni az áramszolgáltatást, valamint a katasztrófavédelem bevonásával tárgyalnak a vízszolgáltatás csökkentéséről, megszüntetéséről. Az áramot a piac a vasút területéről kapja, így a MÁV-nak joga van kikapcsolni az áramot, ami ellen tiltakozott a Komondor Kft. - tette hozzá a szóvivő.

Sigulinszki Tibor elmondta: a közművek elzárásával próbálják rábírni az albérlőket, hogy költözzenek el, mert, ha az árusok látják, hogy a terület megszűnik, maguktól elmennek. A Komondor Kft. mai napig is köt - jogellenesen - bérleti szerződést, ezzel megtéveszti az árusokat - jelentette ki. A Komondor Kft. jogi képviselője, Szuromi András csütörtökön, a helyszínen újságíróknak elmondta, hogy részletesen, jogi érveléssel támasztották alá álláspontjukat, amelyet a MÁV Zrt.-vel is közöltek.

Érdemi jogi választ azonban nem kaptak, mert a MÁV csak „arról hajlandó beszélni", hogy el kell hagyni a területet. Mindez súlyosan sérti ügyfele érdekeit - tette hozzá.Semmi sem indokolta a rendőrség kivonulását - folytatta Szuromi András, hangsúlyozva, hogy megbízója a legmesszemenőbbekig jogkövető magatartást kíván tanúsítani. Kérdésre válaszolva azt mondta, miután vitatták a felmondás érvényességét, álláspontjuk szerint továbbra is fennáll a bérleti szerződés, és az ügyben a bíróság fog dönteni.Nemcsak a bérleti, hanem a közüzemi szolgáltatásokról szóló szerződések is fennállnak - válaszolta arra a felvetésre, hogy a MÁV meg akarja kezdeni a közüzemi szolgáltatások kikapcsolását.

Arra nem tudott választ adni, hogy maradnak-e és "megvédik" a területet. Erről a megbízója fog dönteni - közölte. A MÁV június 17-én mondta fel a józsefvárosi piac üzemeltetője, a Komondor Kft. bérleti szerződését, és a felmondást 18-án, postai úton kézbesítette a közjegyző a bérlőnek. Az üzemeltetővel kötött szerződéshez 150 napos felmondási idő kapcsolódik, így az üzemeltetőnek ebben a hónapban kell kiürítve, eredeti állapotában visszaadnia a Kőbányai úti Négy Tigris piac által használt területet.Miután a józsefvárosi képviselő-testület egyhangúlag támogatott határozatot hozott erről, Kocsis Máté polgármester (Fidesz-KDNP) június 16-án nyomatékosan arra kérte a tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt és a MÁV Ingatlangazdálkodási Igazgatóságát, hogy mondja fel a piac üzemeltetőjének bérleti szerződését. Indoklása szerint közbiztonsági és adóhatósági szempontból is káros a piac működése. A sajtótájékoztatón Tóth Tamás, Budapest rendőrfőkapitánya és Demeter Tamás, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bevetési főigazgatója kijelentette: a hatósági eszközök végesek, a piac problémáját nem lehet kizárólag azokkal kezelni.Az önkormányzat több mint négymilliárd forint értékű fejlesztést tervez, a tervek szerint sportközpontot és szabadidőparkot hoznának létre a piac területének egy részén.
MTI