NEM GOND A TÖBBSÉGI HABZSOLÁS
Én ugyanis a hazai befektetési gyakorlatban nem a Kádas Péter vitacikkében (Miért, hiányoznánk?) is írt és a startup szakmában immár tömegesen kritizált és zászlóra tűzött okot tartom meghatározónak. Nevezetesen, a hazai sikersztorik blokkolásának és fő akadályának a magyar befektetők amolyan többségi habzsolását tartja a startupok többsége és Péter is. Szerintem tévesen. A hazai startupok körében ugyanis eluralkodott az a negatív paradigma, hogy a sikeres exitek gátja az, a magyar befektetők egyre gyakrabban 60-75, sőt néha akár 90 (!) százalékot kérnek a startupokból. Emiatt pedig - véljük itthon - senki sem fogja külföldön értékesíteni az esetleg sikeres startupot. Sőt mindez további veszélyeket rejt, hiszen - tartja a startupvélekedés - később a befektetőkön eluralkodik a további habzsolás, és a maradék kisebbségből is kitolják majd az alapítókat. Ilyen módon teljesen lenyelve és megfojtva a sikeres startupokat. Szerintem viszont nem ez a valódi probléma.
MI KELL A BELÉPÉSHEZ?
A fenti pesszimista gondolatmenet elsőre relevánsnak és fölöttébb veszélyesnek tűnik a teljes startup szféra számára. Azonban szerintem ennél sokkal profánabb akadályai vannak a sikeres exiteknek, és ezek az okok jócskán megelőzik a fenti problémát. Amolyan a priori, azaz a tényeket megelőző eseményekre gondolok, amelyek teljesülése nélkül nem is jutunk el odáig, hogy azon polemizáljunk, „vajon a kisebb vagy a jelentősebb befektetői részesedéssel adható-e el egy startup befektetés külföldön"? Nyáron volt szerencsém részt venni egy szilícium-völgyi tanulmányúton, amelyet az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) keretében működő Climate-KIC nemzetközi program finanszírozott. Ebben 14 hazai startupot inkubálok a MyCorporation Kft. megbízásából, és ennek kapcsán kiküldtek minket cleantech (a megújuló energetikai, zöld- és újrahasznosítási iparág széles gyűjtőfogalma - a szerk.) iparági tapasztalatszerzésre. Hat uniós országból érkezett társainkkal igazán illusztris szakmai találkozókon vehettünk részt, többek között beavattak minket a Cleantech Open egész USA-ra kiterjedő munkájába. Emellett megismerkedhettünk a Khosla Ventures (3 milliárd dollárt kezelő alap), a DBL Investors (150 millió dollárt kezelő alap, két év alatt négy exitet csinált, ebből az egyik tőzsdei kibocsátás az ismert elektroautó-cég, a Tesla). Sőt, a Google és Facebook cégnél is eltölthettünk fél napot, és beavattak minket a stratégiájukba. Nos, a beszélgetésekben a következő egyszerű alapvetéseket hallottuk vissza több USA-beli tőketársaságnál és piaci szereplőnél:
1. ők nem fektetnek be nem amerikai cégbe, és ha a vállalkozás már helyi, akkor is az amerikai piacra kell lőnie (lásd helyi rerefenciák, „track"), és látni akarnak benne amerikai menedzsereket;
2. ha nem amerikai szűrőn, ajánlón és referencián keresztül megy valaki - mint például az említett Cleantech Open vagy egy ismerős befektető -, akkor érdemben nem állnak szóba ¬vele.
Tehát hiába az elsőre illedelmesnek és nyitottnak tűnő hozzáállás, ha a kerítésen belülre valójában csak ezekkel az alapvető jogosítványokkal tudunk belépni. És itt senki nem beszélt arányokról, tulajdonrészekről, egyéb konstrukciós elemek-ről. Sőt ezeket a tapasztalatokat aztán megerősítették a cleantech szektorból meghallgatott startup cégek vezetői is. Az egyik Cleantech Open által segített vállalkozás vezetője, egy francia tudós-vállalkozó elmondta, hogy évekig készítette elő az innovációját Európában, majd amikor kijött a Szilícium-völgybe, mindent elölről kellett kezdenie: az összes mérést, szabványt az amerikaihoz kellett igazítania, és az európai üzleti eredmények sem érdekeltek senkit. Újra meg kellett építenie a projekt alapjait, helyi társakat kellett hozzá találnia, és csak ezek után álltak szóba vele, amikor már minden amerikai volt benne.
MINDEGY, HÁNY SZÁZALÉKUK VAN
Ezen érdemes elgondolkozni! Maga a siker keresése nem akkor kell, hogy induljon, amikor európai vagy magyar igények szerint már felépült a projekt és belekerült akár több millió eurónyi pénz, Jeremie-tőke, tudás és energia. Hanem már abban a fázisban fel kell készíteni a startupot a globális és az ottani (amerikai) piaci kihívásokra, amikor éppen a kezdeti (magvető, azaz seed) fázisban van. Ha a befektető a kinti piacon akarja a projektcégét értékesíteni, akkor jobb, ha eleve már az induló (seed) fázisban kiküldi a kinti terepre, és átalakítja a vállalkozását olyanná, hogy amerikainak látszódjék, azzá váljon.
Természetesen mindezt a hazai bázis és szellemi potenciál megtartása, sőt megerősítése mellett gondolom! E kettő nélkül ugyanis később nincs semmi esélye sem. Teljesen mindegy, hány százaléka van a startupban: kisebbsége vagy je-lentős többsége! Senkit sem érdekel majd ott, maximum rengeteget bukik ezen a nagyon egyszerű tényen! Hogy félreértett valamit, és későn szembesült vele. Egyrészt, mert erős hazai bázis és innovációs erő s tehetség nélkül kint nem állnak szóba velünk, másrészt, mert ha mindez a hazai „tudáspotenciál" nem illeszkedik a kinti ökoszisztémába, akkor elvész az a tehetség, amit a projektek felépítésébe itthon belerakunk. És ezt a két elemet kell közösen építenünk: az innovációs tehetség adott, de hozzá kell tanulnunk az amerikai vagy akár európai befektetési nyelvet.
És én ez utóbbi kihívás figyelmen kívül hagyásától, azaz ettől a banális hibától féltem a hosszú évek alatt itthon, az EU Jeremie támogatása révén kiépített tőkeprogramot és magyar szereplőit. Attól féltem, hogy a hosszú évek „verítékkel" vizionált befektetési stratégiái egy ilyen egyszerű alapvetésen dőlnek meg, és súlyos tízmilliárdok azért nem termelnek profitot, hoznak exiteket, mert itthonról nem illeszkedünk az ottani hálózatba, nem vesszük át a kinti modelleket, tudást és hálózati elemeket. Ezt pedig már a befektetések induló szakaszában alkalmazni kellene, és ebbe az irányba érdemes a startupok tudását fejleszteni. Ebben a legnagyobb felelőssége a piaci befektetőknek van, hiszen a tőkéjükből érdemes lenne áldozni a tudás megszerzésére is.
HAZAI BÁZISON
Mert hiába kerül be az elkövetkező két évben több mint 100 milliárdnyi (!) befektetési tőke - a Jeremie tőkeprogram révén - a hazai startup szférába, ha ehhez nem társítunk olyan tudásmodelleket és ún. akcelerációs programokat, amelyek révén a feltörekvő innovatív mikrovállalkozások beépülhetnek akár a szilícium-völgyi befektetői ökoszisztémába. Beépülve pedig bevonhatják a hazai befektetők mellé akár a kinti befektetési pénzeket. Mert ha mindez együtt nem történik meg, akkor a befektetések nagy része eleve bukó lesz, és nem lesznek igazi sikerek vagy exitek!
Mert szerintem ez az igazi világpiaci kihívás! És csak ennek a közös megvalósítása virágoztathatja fel itthon a mikrovállalkozási szektort és nevelhet ki belőlük olyan erős, immár középvállalkozásokat, amelyek fő bevételi forrása maga a világ-piac lesz! És ezek az innovatív vállalkozások így teremtenek majd több tízezer új munkahelyet Magyarországon. Mert a hazai fejlesztési bázison megtermelt tudás és a fejlődő innovációs tehetség magát az országot is kiemelheti és versenyké-pessé teheti egy olyan „alulról jövő" ágazatban, ahonnan a legkevésbé várjuk a csodát. És talán az amerikai modell erre lehet példa. Hinni a kicsikben és támogatni az induló ötleteket, segíteni az innovatív mikrovállalkozásokat! Szerintem ez az amerikai modell fő tanulsága, és ha eleve ott kezdjük a tanulást, majd a megtanultakat a hazai innovációs bázisra elhozzuk, akkor hatunk az ilyen módon nemzetközileg integrálódott mikrovállalkozási szektorral a gazdaság egészére! Ez a hazai befektetők és a Jeremie tőkeprogramot felügyelők felelőssége, valamint a magyar startup világ fő kihívása: Tanuljuk meg! Feleljünk meg a kihívásnak és fejlesszük itthon! - én ebben hiszek.
A szerző a Startup Underground alapítója, a SeedUp inkubátor vezetője és az EIT Climate-KIC program mentora.