- A napokban volt a nagy válság kezdetének ötéves évfordulója. Ennyi idő elteltével talán már jobban látható, hogy mit kellett volna másként tenni az euróövezeti válságkezelésben. Nos, mit?

- Az alapprobléma az, hogy a gazdasági és monetáris unió hiányosan lett megtervezve. Kicsit úgy, mint egy ház, amelyről lehagyták a szigetelést és a tetőt. Amíg száraz idő van, még csak elmegy valahogy. De, ha elkezd esni, akkor már baj van. Eredetileg sokkal többről volt szó, de a gazdasági és monetáris uniót a politikai realitáshoz kellett igazítani. Később, a 90-es években korrigáltak. De amikor később a szociális dimenziót akarták erősíteni, az a monetáris unió intézményrendszerén kívül rekedt. A nyitott koordináció felé mozdultak el, ami elégtelennek bizonyult. Igazából ez nem is szociális kérdés. Arról is szól, hogy mennyire lehet kiegyensúlyozni a gazdasági és növekedési potenciál szempontjából a monetáris unióban társult országokat. Ezt a közgazdaságtanban aszimmetrikus sokknak nevezik. Az elmúlt öt év azt mutatja, hogy egy amúgy is aszimmetrikus rendszert a válság még inkább azzá tett. A válság előtti időszakban a periféria országaiban végbement egyfajta felzárkózás. A válság azonban visszavetette ezt a folyamatot.

- A logika azt diktálná, hogy azoknak az országoknak, amelyeknek jól megy, mint például Németországnak vagy Hollandiának, átmenetileg növelni kellene a kiadásaikat, hogy ellensúlyozzák ezzel a valutaunió perifériáján kialakult recessziót.

- Nehéz egységes fiskális zubbonyba kényszeríteni minden tagországot, ha ekkorák a különbségek. Ha igaz az, hogy az eladósodott országoknak - amelyek nem, vagy csak alig tudják finanszírozni magukat a piacokról - megszorító politikát kell folytatni, akkor nyilván a többi országnak, amelyek elérhető áron kapnak hitelt, kellene fenntartaniuk a rendszerben a keresletet. Különben az egész rendszer zsugorodni kezd.

- És úgy látja, hogy mostanra általánosan elfogadottá vált ez a megközelítés?

- Én úgy látom, hogy ez a valutaövezetet sújtó második recesszió lényege. A második recesszió nem egy okra vezethető vissza. Az egyik valóban az, hogy nem használták ki a költségvetési politika mozgásterét. 2010 májusában Görögország elvállalt egy komoly kiigazítást. Gyakran hozzák fel pozitív példaként a balti államok gyors megszorításait. Ám volt legalább két tényező, ami a görögöknél nem állt fenn. Az egyik, hogy a balti országok ebben az időszakban növekedtek. A másik pedig az, hogy Magyarországot is beleértve a közép- és kelet-európai országok számára elkezdődött a bécsi folyamat, ami tulajdonképpen tető alá hozott egy mini bankuniót. Ennek lényege, hogy a kiigazítás időszakában a külföldi anyabankok tartsák fenn a finanszírozást és ne vonjanak ki tőkét. Az eurózónán belül ennek az ellenkezője történt. Nem volt pozitív növekedési környezet, holott ez tartotta volna fent a viszonylag gyors kilábalás esélyét a déli periféria számára.

Az interjú további részleteit keresse a Figyelő 39-dik számában.