Andy Vajnát is leszavazzák

Kriston László
2013-11-10 16:00
Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap Zrt. vezérigazgatója szerint 5-7 év is eltelhet, míg filmeladási tevékenységük nyereségbe fordul.
- Fideszesnek kell lenni vagy a filmipari kormánybiztos, Andy Vajna bizalmasának, hogy az ember megkapja ezt az állást?
- Úgy gondolom, az döntött, hogy annak, aki a Filmalap élére kerül, legyen annyi szakmai tapasztalata, mint nekem. Harmincöt éve vagyok a szakmában. Andyt 1988 végén ismertem meg, amikor az Intervideo és az Intercom közös - rövid életű - céggel forgalmazta a Columbia TriStar filmjeit videón. Mindig nagyon szívélyes volt velem. Jó baráti viszony alakult ki köztünk.

- Azért nagyot ugratták a szakmai ranglétrán, hiszen nem vezetett korábban nagy létszámú és nagy költségvetésű szervezetet.
- Ezt a megbízatást a szakmai múltam elismerésének tudom be és annak, hogy szinte mindenkit ismerek a szakmában.

- Mennyi pályázat érkezik önökhöz? Megesik, hogy Vajnát leszavazzák a döntőbizottsági tagok?
- Nem is egyszer. Legalább hatszor megtörtént, de lehet, hogy többször. Mind az öt tag elolvassa az összes beérkező munkát. Kéthetente nyolc forgatókönyvről döntünk. Évente tehát kétszáz könyvet olvasunk.


- Híresek a forgatókönyv-fejlesztési értekezleteik, van olyan rendező, akit több napon át nyúznak. Ezek az ülések milyen hangulatban zajlanak?
- Néha azt hallom, hogy nagyokat röhögnek, máskor azt, hogy valaki kiabál.

- A filmeladás egyelőre csak viszi a pénzt. Mikor lesz nyereséges ez a tevékenység?
- Legalább öt év, mire kezdjük érezni, hogy ez anyagilag működik, de inkább hét év. Van már ennek az osztálynak bevétele, másfél év alatt 172 343 dollárt (37,7 millió forintot) termelt, de ezek többnyire még az MMKA által támogatott filmek eladásai. Egy-egy neves nemzetközi filmforgalmazó 40 ezer dollárt (8,8 millió forintot) is elkér az értékesítésért marketingköltségként. Amíg az meg nem térül nekik, az alkotó nem lát egy centet sem. Plusz leveszik a saját százalékukat. Nekünk kedvezőbb az ajánlatunk: 35 százalék. Ebből 10 százalék a költség, a maradék 25 az ügynöki jutalék.

A teljes interjút a Figyelő hetilap november 7-i, idei 45. lapszámában olvashatja.