A válságkezelésre hivatott (látszólag mértéktelen) pénznyomtatás veszélyei ellen a befektetők legkedveltebb mentsvára az arany, azonban ellentmondásba bonyolódunk, ha megfigyeljük, a nemesfém árfolyamának alakulását az elmúlt néhány hónap folyamán. A csökkenő árfolyam egyik oka az aranypiac természetéből fakad, elvégre az arany kereskedelme már nem fizikai megrendelésekből tevődik össze, hanem derivatívákból, azaz származtatott eszközökből. A nemesfém „márkává" vált napjainkra.

Emiatt egy újból életbe lépő aranystandard esetén alaposan figyelembe kellene venni az árucikket befolyásoló mikropiacot is. Az 1914 előtti rendszert nem úgy kell elképzelni, hogy a központi bankok rögzített áron adják el és vásárolják az aranyat; a valóság sokkal közelebb állt a rögzített árfolyamú devizáknál is használt célárfolyamokhoz, mely által a monetáris döntéshozók saját maguknak biztosítanak némi mozgásteret.

Az 1914-ig használt aranystandard alapjait az Egyesült Királyságban dolgozták ki. Már az 1870-es évekre kialakult, hogy a kizárólag spot ügyleteket lehetővé tevő piacon jelenlévő Bank of England módosítani tudta az általa vásárolni, avagy eladni kívánt aranynak az árát. Így tudta befolyásolni az aranytartalékainak a mértékét, ezáltal pedig a nemesfém árfolyamát. Ezen intervenció ellenére is gyakran ütközött nehézségekbe az Egyesült Királyság Nemzeti Bankja. Emiatt ún. unorthodox módszerekhez is folyamodott, ilyen volt például a külföldi aranyérmék felvásárlása. Voltak időszakok, amikor a teljes tartalék több mint felét külföldről importálták.

Használható lenne napjainkban az aranysztenderd? Nagyszerű párhuzam erre a kérdésre a rögzített árfolyamok vizsgálata. Az elmúlt néhány évtizedben az egyes devizák mikrostruktúrái olyasformán fejlődtek, hogy a rögzített árfolyam tartása túlzottan komplex feladattá vált a monetáris intézmények számára, így eszközeikkel inkább például inflációs célokat tartottak szem előtt. Valószínűtlen, hogy ez az arany piacán másképp zajlana, így ha javítani szeretnénk a meglévő monetáris rendszerünket, akkor azt mindenképpen más módon kell véghezvinni.

Stefano Ugolini gazdaságtörténész, szakterülete a monetáris folyamatok elemzése. Korábban hozzájárult a FED és a Francia Nemzeti Bank kutatásaihoz, jelenleg a toulousi egyetem oktatója, valamint Luxembourg Központi Bankjának kutatócsapatát vezeti.