A közgazdaságtudományi Nobel-díj a legfiatalabbnak számít a tudományos Nobel-díjak között. Hivatalos megnevezése szerint a Svéd Központi Bank (Svergies Riksbank) Közgazdaságtudományi Díja Alfred Nobel Emlékére, amelyet a Svergies Riksbank háromszáz éves évfordulóján alapítottak, és 1969-ben ítélték először oda Ragnar Frisch és Jan Tinbergen közgazdászoknak. Az első díjat a norvég és a holland tudós „a gazdasági folyamatok elemzését segítő dinamikus modellek kifejlesztése és alkalmazása" területén elért tudományos eredményeiért érdemelte ki.

A közgazdasági Nobel-díjat azóta olyan, a díj átadása idején már szélesebb körben ismert, vagy a díj hatására népszerűvé vált tudósok kapták meg, mint Paul Samuelson (1970), John Hicks és Kenneth Arrow (1972), Gunnar Myrdal és Friedrich August von Hayek (1974), James Tobin (1981), Ronald Coase (1991), John Nash és a magyar származású John Harsanyi (1994), Amartya Sen (1998), Joseph Stiglitz (2001), vagy a 2008-as év honoráltja, Paul Krugman.

Annyi nagy valószínűséggel idén is megjósolható, hogy valamelyik angolszász egyetemről kerül(nek) ki a 2013-as díjazott(ak). A közgazdasági Nobel-díj történetében tagadhatatlan az amerikai dominancia, főként a Chicagói Egyetem tanárai és kutatói taroltak az elmúlt évtizedekben, őket a Harvardról és az MIT-ről kikerülő nyertesek követik. Így nem lenne nagy meglepetés ha Joshua David Angrist az MIT, David Edward Card a University of Berkley, és Alan Bennett Krueger a Princeton University professzora, az empirikus mikroökonómia területén elért eredményeit honorálná a Svéd Királyi Akadémia. A világ tudományos információit összegző Reuters Thomson esélyeseinek listáján a három amerikai tudós elkelő helyet foglal el. A jelöltek idézetségi indexei alapján 2002 óta minden évben összeállított "Nobel-előrejelzésében" a cég még két kutatási területet tart számon a lehetséges befutók között.

Így nem maradnak le idén a brit egyetemen kutató tudósok sem. 2013-ban Sir David Forbes Hendry oxfordi, Mohammad Hashem Pesaran cambridge-i professzorok emelhetik a patinás brit egyetemek tekintélyét. A Yalen tanító Peter Charles Bones Phillips-szel hármasban, a gazdasági idősorok, ökonometriai modellezés és előrejelzés területén folytatott kutatásaikért kaphatják meg a gazdaságtudomány legjelentősebb elismerését.

A legszínesebb egyéniség a jelöltek között azonban Richard Allen Posner bíró, a University of Chicago Law School tanára. Posner a hetvenes években keltett először feltűnést, a hatvanas évek trösztellenes szabályozásainak kritikájával. Az amerikai jogászprofesszor, számos kollégájával egybehangzóan állította, a trösztellenes törvények felhajtó erővel hatnak a fogyasztói árakra. Az évtized végén kezdődő, majd a nyolcvanas években kiteljesedő neoliberális gazdaságpolitikai fordulat számára alapvető szellemi muníciót szolgáltattak Posner elméletei. A sokoldalú, számos jogi és gazdasági témát érintő Posner már évek óta a közgazdasági Nobel-díj esélyesének számít. Idén Sam Peltzmannal, a University of Chicago Booth School of Bussiness professzorával a gazdasági szabályozás terén elért eredményeikért részesülhetnek a közgazdasági Nobel-díjban.

A közgazdasági Nobel-díj története során mindössze egyszer fordult elő, hogy női kutatót ért a tudományos elismerés. A 2009-es év díjazottja az amerikai Elinor Ostrom volt „a gazdasági kormányzás, elsősorban a közjavak elemzésében elért eredményeiért". Idén viszont csekély a valószínűsége, hogy női díjazottat ünnepelhet a díjátadó gála közönsége.

Gyakrabban fordult elő, hogy a díjat nem elsősorban a közgazdaságtudomány területéről érkező tudós zsebelhette be. Az 1978-as győzte, Herbert A. Simon a politikatudomány területéről érkezett, Daniel Kahneman pedig a pszichológia professzoraként kapta meg a díjat 2002-ben. Az Egy csodálatos elme című film nyomán a laikusok számára is ismertté vált John Nashről, pedig az a szóbeszéd járta, miszerint matematikai Nobel-díj híján került a három, 1994-es díjazott közé.