A rendelkezésre álló bőséges, mesterségesen olcsó finanszírozás hatására a bankok felelőtlen kockázatvállalása olyan spekulációs buborékot hozott létre, mely kipukkadásakor az egész bankrendszert bukással fenyegette. A kormányzat a pénzügyi rendszer védelmében kimentette az érintett intézményeket, ám nem számoltak bizonyos belföldi és nemzetközi aspektusokkal, így a bankválság végül nemzeti tragédiába fordult.

A bankok felelősségteljes magatartásának biztosítása helyett az intézkedések visszavetették a növekedést és a munkanélküliség csökkenését is megállították. A kilátástalanság kivándorlási hullámot indított el mind a népesség, mind a befektetések körében. Egyetlen lehetséges kiút látszott, ezért a kormány a „trojkához" (Európai Központi Bank, Európai Bizottság, IMF) fordult segítségért, ám ezzel gazdasági kormányzásának jelentős részét egy ad hoc, törékeny és egymással is vitázó intézménycsoport kezébe adta - fogalmaz El-Erian.

Írország esete korántsem egyedi, ám két okból is különbözik a többi euró-országtól. Megdöbbentőnek tűnhet, hogy két egymást követő demokratikusan megválasztott kormány hajtotta végre a megszorításokat, melyek belső politikai drámától mentesen zajlottak le. Ráadásul az ír társadalom mindvégig támogatta a programot. Az érzékelhető nehézségek ellenére mindössze néhány utcai demonstrációra került sor. A megszorító politika támogatói kiemelik, hogy Írország hamarosan kikerül a trojka programjának nyomása alól, hiszen az ország kockázati felára jelentősen esett és újra megindult a növekedés, emellett fellendült az export és új külföldi befektetők is megjelentek. Érvelésük szerint ez alapot teremt a fenntartható növekedésre és a munkanélküliségi ráta csökkenésére. Ez azt is jelenti továbbá, hogy az Írországhoz hasonló kicsi, nyitott gazdaságoknak megéri az eurózónában maradni, hiszen így kevésbé érintik őket a világgazdaság esetleges rezgései.

A kritikusok azonban rámutatnak, hogy az ír GDP továbbra sem éri el a 2007-es szintet, miközben a munkanélküliség a fiatalok körében és az egész társadalmat illetően is túl magas. Aggasztó továbbá az államadósság mérete és struktúrája is. Emellett Svájc példája okán azt az érvet is visszautasítják, mely szerint szükségszerűen kedvezőbb a monetáris unió a kicsi, nyitott gazdaságú országok számára. El-Erian legutóbbi látogatása során az általa megkérdezettek túlnyomó része vallotta, hogy a megszorítás az egyetlen járható út. Kételkednek benne, hogy sürgethető a növekedés megindulása, amíg a pénzügyi rendszer talpra állása nem történik meg, és továbbra is haragot táplálnak a bankárokkal szemben. A társadalom tétova az irányváltással kapcsolatban, így más - türelmetlenebb - országokkal ellentétben a megszorítások mellett maradnak. Az eredmények azonban nem elég meggyőzőek, hogy bármelyik fél is egyértelmű győzelmet hirdethessen. El-Erian szerint ez a kötélhúzás jól illusztrálja a vita során felsorakozó érvek széles spektrumát, habár magát a vitát nem dönti el.

Mohamed A. El-Erian a PIMCO befektetési társaság vezérigazgatója, korábban dolgozott az IMF-nél és a Harvard alapítványát kezelő Harvard Management Companynél. When Markets Collide című könyvét a The Economist a legjobb 2008-as eseményeket feldolgozó könyvnek nevezte.