Befagyasztják az orosz tisztségviselők bérét

2013-09-17 14:04
Oroszországban újabb intézkedéssel, ezúttal az állami tisztviselők bérének befagyasztásával kívánják csökkenteni jövőre a költségvetés kiadásait és leszorítani az inflációt.
Tatjana Nyeszterenko orosz pénzügyminiszter-helyettes kedden azt mondta, hogy jövőre a jelenlegi szinten befagyasztanák az állami tisztviselők bérét, nem változna a hadseregben szolgálóké, a bíróké és az ügyvédeké sem. Oroszországban az átlagbér 30 ezer rubel (930 dollár) körüli, az állami tisztviselők ennek a kétszeresét keresik. Közel két hete vált nyilvánossá a kormánynak az a terve, hogy 2014-ben befagyasztják a közüzemi díjakat is Oroszországban. Ezzel kapcsolatban Anton Sziluanov pénzügyminiszter a napokban azt mondta, hogy a közüzemi díjak befagyasztásával öt százalék vagy még kisebb lesz az infláció jövőre az eredetileg várt 5,5-6 százalék helyett. A kormány célja a közüzemi díjak, illetve a bérek befagyasztásával az infláció letörése.

Az intézkedéssel elérhetnék, hogy az orosz központi bank kamatot csökkentsen a gazdaság élénkítése céljából. A jegybank egyelőre épp a magas inflációra hivatkozva nem hajlandó már egy ideje a monetáris lazításra. Az orosz kormány nemrég 1,8 százalékra rontotta az idei gazdaságnövekedésre vonatkozó előrejelzését, ami a legkisebb bővülés lenne 2009 óta. Eközben az infláció továbbra is magas, augusztusban 6,5 százalék volt. Elemzők szerint 5,8 százalék lesz az év végi, éves szintű infláció a tavalyi 6,6 százalék után. A jegybank 2014-re és 2015-re 4,5 százalékos, 2016-ra 4 százalékos inflációs célt tűzött ki, plusz/mínusz 150 bázispont.
MTI