Béna kacsa is volt Felcsúton

2013-07-18 15:15
Bajnai Gordon szerint Orbán Viktor "személyesen felelős" azért, ami trafikügyben, valamint a takarékszövetkezeti kisrészvényesek és a földek "lenyúlása ügyében" történik. Az Együtt-PM választási szövetség vezetője a Fejér megyei Felcsút határában tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: a Kádár-rendszer után "ismét a három T korszakába lépett Magyarország".
A volt miniszterelnök kifejtette: a három T most nem azt jelenti, hogy tűr, tilt, támogat, hanem "termőföld, trafik, takarékszövetkezet". Úgy fogalmazott: országszerte olyan akciók zajlanak, amelyek arról szólnak, hogy "hogyan lehet kifizetni a rendszert működtető zsoldossereget".

Bajnai Gordon Szabó Tímeával, a Együtt-PM elnökségi tagjával és Karácsony Gergellyel, a Párbeszéd Magyarországért politikusával, több újságíró társaságában buszozott Felcsútra. Budapesten, a busz indulásakor néhány tüntető egy időre elzárta a parkoló kijáratát egy "Együtt a maffiabaloldal" transzparenssel, Felcsúton pedig közel ötven demonstráló várta az ellenzéki politikusokat.

MTI