Bisnode: jó helyzetben várják a főszezont az utazásszervezők

2013-05-30 11:49
A válságban jelentős piacot vesztő turisztikai szektor magára talált, a cégek árbevétele és eredménye is nőtt - derül ki a Bisnode üzleti információs szolgáltató legfrissebb összesítéséből.
Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közlemény szerint a Bisnode az utazásszervezést és -közvetítést, valamint az egyéb foglalást főtevékenységként megjelölő cégek teljesítményét, stabilitásukat, fizetési magatartásukat vizsgálta friss elemzésében. Ebből kiderül, hogy 2007 és 2011 között egyre több cég próbált meg érvényesülni az utazásszervezők piacán, számuk 40 százalékkal közel kétezerre nőtt.

Az utóbbi években a cégek 73-80 százaléka számolt be teljesítményéről, így az elemzés megfelelő képet ad az érintett cégek, utazási irodák szerepléséről - áll a közleményben.A cégek összesített árbevétele 2007-ben még alig több mint 110 milliárd forintot tett ki, a következő években folyamatosan emelkedett, 2011-ben pedig már meghaladta a 230 milliárdot.

Az egy cégre jutó átlagos árbevétel a 2007-es 105 millió forintról 161 millió forintra emelkedett 2011-ben. A Bisnode elemzésében szereplő társaságok 2007 és 2011 között egyetlen évben, 2009-ben voltak veszteségesek, a többiben nyereséget értek el.

Az összesített bruttó eredmény 2007-ben még 1,9 milliárd forintra rúgott, tavalyelőtt már 3,4 milliárd forintot tett ki, vagyis 80 százalékkal nőtt. Ezzel párhuzamosan az egy cégre vetített átlagos adózás előtti eredmény valamivel szerényebb mértékben, 30 százalékkal - 2,34 millió forintra - emelkedett, a mérsékeltebb ütemű növekedés azonban természetes, mivel a piacra újonnan belépő cégek miatt több társaság osztozott az összesített nyereségen.

A Bisnode közölte azt is, hogy az utazásszervezők bedőlési mutatója elmarad az magyarországi átlagtól, annak ellenére is, hogy a 2009-ben mért 2,1 százalékról 2011-re 3,2 százalékra emelkedett.
MTI