Blokád egy pesti üzemben

válassz
2014-02-03 11:48
Blokád alá vették a dolgozók az Egyesült Vegyiművek budapesti, Cinkotai úton lévő gyárát. A Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) azt mondta a Figyelő Online-nak, 2013-ban az EVM Háztartásvegyipari és Kozmetikai Zrt.-nél tulajdonosváltás történt. Rendezetlenek a viszonyok, a dolgozók soha nem találkoztak az új tulajdonossal. Hónapok óta fizetést sem kaptak.
Információink szerint a cég közel 100 dolgozója 2013 decemberében még megkapta a novemberi fizetését. Igen ám, de az új cégvezetés semmilyen járulékot, tb-t nem fizetett be az alkalmazottak után.

2013 karácsonya után a dolgozókat állásidőre küldték. Ez annyit jelent, hogy az alkalmazottaknak nem kell bejárni dolgozni, fizetést sem kapnak, de új állást sem tudnak keresni, mert nem jutnak hozzá a papírjaikhoz.

(Az állásidő az a munkaidő, amely során a dolgozó a munkáltató működési körében felmerült okból nem tudja munkáját végezni.)

A munkáltató február 3-ra berendelte a dolgozókat, majd a dátumot február 28-ra módosította. Február 3-án végül azért vonták blokád alá a Cinkotai úti telepet a cég alkalmazottai, mert a tulajdonos megpróbálta a gépeket elvinni a telepről.



Az EVM Háztartásvegyipari és Kozmetikai Zrt. alkalmazottai januárban fordultak a VDSZ-hez segítségért. Úgy tudjuk a jelenlegi tulajdonos megkezdte a cég vagyonának kiárusítását, a munkavállalóknak a kollektív szerződésben garantált juttatások jelentős részét nem fizette ki, számukra információt nem ad, elérhetetlen.

Az alkalmazottak sztrájkőrséget szerveztek és ezzel védik a kapukat, hogy a tulajdonos ne tudja a gépeket elvitetni.

Megpróbáltuk az EVM Háztartásvegyipari és Kozmetikai Zrt.-t is utólérni, de telefonjuk folyamatosan foglaltat jelez.

Székely Tamás a VDSZ elnöke azt mondta: hétfőn délelőtt rendőrök jelentek meg a helyszínen, hogy érdeklődjenek a helyzet iránt, felmérték a történéseket és távoztak.