Bogyókból és porokból lett milliárdos

Brückner Gergely, Halaska Gábor
2013-10-17 07:00
Hatalmas üzlet a gyúráshoz és más sportokhoz kínált izomépítő és alakformáló szerek eladása. Az ágazat egyik vezető hazai cége, a nyugaton is terjeszkedő Scitec-csoport többségéért akár 100 millió eurót is fizethettek.
Bengyel Zsolt valószínűleg az egyik legújabb és biztosan az egyik legkevésbé ismert magyar milliárdos. Az 44 éves üzletember tavaly év végén adta el magántőkealapoknak testépítő szereket gyártó és Európa-szerte forgalmazó cége, a Scitec Holding többségi részesedését, megtartva a kisebbségi pakettet.

Az EI 2012-ben kezdte el befektetni a Polish Enterprise Fund VII névre keresztelt alap által gyűjtött tőkét. Lapunk egyik pénzügyi körökben járatos forrása szerint az EI általában 30-60 millió euróval száll be egy-egy cégbe, ebben az esetben a többségi részesedés megszerzéséhez azonban szüksége volt társbefektetőre a Morgan Stanley alapok (Morgan Stanley Alternative Investment Partner) személyében. Azaz vélhetően a 60 millió euró nem volt elég. Ez alapján megalapozott lehet a tranzakció forrásunk által említett 100 millió eurós (mintegy 30 milliárd forintos) értéke, amely valószínűleg nem tőkeemelés, hanem kivásárlás formájában valósult meg.


Az üzletember nem akart nyilatkozni a Figyelőnek, és korábban is kerülte a nyilvánosságot, leszámítva a testépítő eseményeket és magazinokat. Utóbbi tevékenysége például abban nyilvánult meg, hogy a Scitec által kiadott, a „jobb edzőtermekben és szaküzletekben" ingyenesen elérhető Fit Muscle Magazin némelyik számának lapigazgatója és fotósa volt. Az ilyen jellegű és a fenti tranzakciót kísérő kommunikációt leszámítva egyetlen helyen bukkantunk az üzletember nyomára a nyilvánosságban: a Blikk 2010-ben arról írt, hogy egy táplálék-kiegészítőket forgalmazó cég Egyesült Államokban élő, nagy futballbarát tulajdonosa, Bengyel Zsolt cégén keresztül egy klímaberendezést vásárolt a súlyosan beteg, légzési nehézségekkel küzdő futball-legendának, Grosics Gyulának. Az effajta homály többé-kevésbé az egész üzletágra jellemző. Nagyon marketingorientált ágazatról van szó, gyakran érdemes fenntartásokkal kezelni a szereplők által megosztott információkat. Egy forrásunk minden rosszindulat nélkül ecsetelte lapunk számára, nagy vonalakban miből áll ez az üzletág: mivel a legfontosabb alapanyag, a fehérje előállításával kevesen foglalkoznak, a legtöbben „nagy zsákokban" megveszik az összetevőket, és dobozos termékeket kevernek belőle. A hozzávalók, arányok alapján alakulnak ki a termékcsaládok: „berobbantók", „szálkásítók", izomtömeg-növelők. Kutatás, alapanyag-gyártás nemigen van Magyarországon. A csomagolás lényege, hogy minél természetellenesebb, mesterségesebb benyomást keltsen a termék, sárga-fekete-arany színek dominálnak, a dobozokon nagyjából azonos designelemek láthatók a világ minden táján, ahogy a hívószavak is hasonlók: Power, Formula, Brutal, Mega, Muscle. A marketing ebben az ágazatban túlzás nélkül élet-halál kérdése. A siker sokkal inkább ezen múlik, mint a termék nehezen ellenőrizhető minőségén. Egy jól kitalált és kiépített branddel hatalmas árrést lehet elérni. Az iparágnak van egyfajta „közös nagy dumája", rengetegen büszkélkednek amerikai eredettel, gyártással, meg azzal, hogy a fél világon értékesítenek. Ez nagyon gyakran vetítés, amivel az iparági szereplők tökéletesen tisztában vannak, de nem szabad lemaradni, „ha ő kansasi, én majd texasi leszek", nehogy már csak ő verje át a gyúrósokat! Ebből nem lehet kilépni, mert akkor vége a biznisznek.

A Figyelő címlap-összeállításában ennek a kevésbé ismert világnak a rejtelmeibe avat bele, úgy hogy a szerek élettani hatását, engedélyezési folyamatait és a versenytársakat is igyekszik bemutatni!