Bőrpír - Csányi a Fidesz és a foci

BRÜCKNER GERGELY – JANDÓ ZOLTÁN
2013-10-24 07:00
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke és Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója egyaránt rengeteget foglalkozik a magyar focival. Miután Csányi Sándor élesen beszólt a Fidesz másodvonalába tartozó kritikusainak, annak igyekeztünk utánajárni, hogy miként is került a labdarúgásba, miért öl mérhetetlen sok energiát a fociba, és vajon befolyásolják-e a fociügyek a két erős ember viszonyát.
A magyar labdarúgó válogatott őszi kudarcai paradox módon azt is bebizonyították, hogy a futball még jelenlegi állapotában is izgalomban tartja a közvéleményt. Két emberről legalábbis biztosan tudható, hogy méretes tennivalóik ellenére a foci igazi szívügyük. Orbán Viktor miniszterelnök és Csányi Sándor OTP-vezér alighanem a két legfontosabb ember a magyar gazdaságban, ám szinte biztos, hogy sokkal többet és sokkal többször egyeztetnek a fociról, mint a magyar gazdaságról. A Figyelő sokszor foglalkozott például a bankrendszer folyamatai kapcsán kettejük összetett viszonyával, de környezetük szerint a válogatott meccseken egymás mellett ülő, régebben a nagy nemzetközi meccsekre együtt repülő, de még olykor a vasárnapi hazai bajnokikat is vagy a helyszínen, vagy süppedős fotelekben együtt megnéző ember a fociban valóban egy platformon van.

Éppen ezért keltett nagy feltűnést a bankvezér október 16-i sajtótájékoztatója: miközben a sokkal lényegesebbnek tűnő és anyagilag megrázó üzleti, bankszabályozási, devizahiteles-mentési ügyekben a nyilvánosság előtt szinte sohasem konfrontálódott élesben Csányi Sándor a Fidesz-vezetésével, úgy a foci kapcsán szokatlanul erős megnyilatkozásokat tett (lásd keretes írásunkat). Az OTP-elnök korábban egyedül az őt folyamatosan kóstolgató Lázár Jánossal, a Miniszterelnökséget vezető államtitkárral vívott szájkaratét, ám most keményen odaszólt Kocsis Máté és Wintermantel Zsolt fideszes kerületi polgármestereknek, illetve Deutsch Tamás brüsszeli EP-képviselőnek.
Csányi környezetéből azt hallottuk, hogy az OTP első embere nem tulajdonított túl erős nagypolitikai következményeket a három, az országos politika szempontjából nem annyira fajsúlyos politikussal megélt konfliktusának. Az újpesti Wintermantel Zsolt, a twitteren támadó MTK-s Deutsch Tamás és a józsefvárosi, illetve Fidesz-szóvivői feladatokat is ellátó Kocsis Máté helyrerakását azért tartotta fontosnak az elnök, mert úgy érezte, hogy a foci kapcsán néhány olyan szereplő önállósította magát, akiknek eddig teljesítménye, vagy a magyar labdarúgásban betöltött szerepe erre nem jogosította fel őket. A kisebb súlyú politikusoknak személyre szólóan, háttér-történeteket előkapva szólt be, amit környezete azért nem tartott feltétlenül szerencsének, mert az említett politikusok éjjel-nappal twitterezhetnek, nyilatkozhatnak, míg az elnök ritkán szólal meg. A személyükben is megtámadott fideszesek habitusuk szerint válaszoltak az erős kioktatásra: Kocsis láthatóan megszeppenve, Deutsch és Wintermantel tovább élezve a konfliktust.
Mindezzel, lévén ismert politikusokról van szó, természetesen a Fideszt is támadás érte, de Csányi még szűkebb környezete előtt is kitart azon álláspontja mellett, hogy nem a nagypolitika adott rá kilövési, vagy legalábbis támadási engedélyt. Miközben a futballsikerekben mindig örömmel részt vevő Orbánnak sem lehetett ellenére, hogy az égések után a közvélemény előtt mások kezdtek nyilatkozatokba. Igaz olyan kommenteket is hallottunk, hogy a verbális támadások és a sok-sok bankellenes intézkedés azért megviseli Csányit érzelmileg. Úgy érzi, „annyit segített a fiúknak, hogy nem ezt érdemli".

Tény, hogy miután Orbán Viktor 2010-ben másodszor is miniszterelnök lett, három hónappal később választották a labdarúgó szövetség elnökévé Csányi Sándort. Forrásaink szerint a miniszterelnök a mai napig úgy érzi, hogy a bankvezérnek van kellő ereje, súlya, tapasztalata a magyar labdarúgás felemeléséhez, neki lehet egyedül esélye elérni valamit a miniszterelnöknek oly fontos célokból.

A Figyelő címlap-összeállításában részletesen bemutatjuk, hogy miként került Csányi Sándor az MLSZ élére, hogyan vezeti a szövetséget, mit ért el,és miben vallott kudarcot.