Bővült a turizmus 2013-ban Bulgáriában

2014-01-10 10:03
Az előzetes adatok szerint Bulgáriában 5,6 százalékkal, 7 millióra nőtt az országba látogató turisták száma tavaly, míg az ágazat bevétele 4,5 százalékkal 3 milliárd euróra emelkedett - mondta Dragomir Sztojnev gazdasági és energetikai miniszter.
A Dnevnik című lap pénteki beszámolója szerint a miniszter arra számít, hogy az idén is folytatódik a turizmus bővülése Bulgáriában.

A kereskedelmi szálláshelyek számában 3 százalékos, a turisták számában 4 százalékos, a bevételekben 2 százalékos bővülést várnak.

A miniszter szerint ezt biztosíthatja, hogy az országban három nagy idegenforgalmi beruházás valósulhat meg 2014-ben, összesen 650 millió euró (195 milliárd forint) értékben.
MTI