Paul A. Samuelson szerint létezhet olyan gazdaság, amelynek buborékra van szüksége, hiszen a kamatlábak alacsonyabbak lehetnek a gazdaság növekedési rátájánál. Ebben az esetben az emberek készpénzben - jóllehet inkább kormányzati kötvénynek kéne nevezni - akarják tartani vagyonukat, még akkor is, ha tudják, hogy ez tiszta Ponzi-eszköz. Stefan Homburg szerint Samuelson téved, hiszen az ingatlan ugyanolyan jó megtakarítási forma lehet, mivel az is örökre megmarad, ráadásul még produktív is a bérleti díjak révén. Ám e kritika pont a legfontosabb dimenzióban téved, ugyanis az ingatlan kevésbé likvid, mint a pénz, így a gazdaság továbbra is buborékra szorul, mert az emberek a likviditásért hajlandóak a növekedési rátánál kisebb megtérülési rátájú eszközökben tartani vagyonukat.

Egy buborék képzése racionális, azaz megtérül, ha valaki (hívjuk őt Mr. Ponzinak - a piramisjátékok szellemi atyja) olyan eszközt bocsát ki, melynek kereslete a GDP növekedési rátájával egyenlő mértékben nő, és melyet az emberek hajlandóak ennél kisebb megtérülés esetén is megvenni. Mr. Ponzi így végtelen mód bocsáthat ki újabb és újabb eszközöket, amelyekből ki tudja fizetni a már meglévők kamatait és saját maga is profitot tud realizálni. Ez a fenntartható piramisjáték modellje, avagy a Ponzi-séma. Egy konkrét példával illusztrálva a fentieket: ha a kanadai jegybank az általa kibocsátott eszközre átlagosan, reálértéken mínusz 2 százalékos megtérülési rátát ígér, ami kisebb a gazdasági növekedésnél, akkor ez egy fenntartható piramisjáték, vagyis egy racionális buborék.

Elméletben elképzelhető olyan gazdaság, ahol az egyetlen likvid eszköz a bankjegy és az összes többi eszköz a GDP növekedésénél nagyobb megtérülési rátával rendelkezik. Ebben az esetben, ha a kibocsátó reálértéken mínusz 2 százalékos hozamot ígér, és az emberek éves jövedelmeik 5 százalékát akarják bankjegyekben tartani, akkor a gazdaságnak a GDP 5 százalékával megegyező buborékra van szüksége. Ha ugyanilyen helyzetben a kibocsátó 0 százalékos megtérülési rátát ígér (a kanadai jegybank 0 százalékos inflációra törekszik) és az emberek éves jövedelmeik 10 százalékát akarják bankjegyekben tartani, akkor a GDP 10 százalékával egyenlő nagyságú buborékra van szükség.

Ha még tovább megyünk és feltételezzük, hogy a nominális GDP stagnál, s a bankjegyek megtérülési rátája szintúgy zéró, valamint a lakosság éves jövedelmének 123 százalékát akarja bankjegyek formájában tartani, akkor a gazdaságnak pont ekkora (123 százalékos) buborékra van szüksége. Ekkor ez a határvonal eszközár buborékon innen és túl. Ha a jegybank pontosan a GDP 123 százalékával egyenlő bankjegyet bocsát ki, akkor nem alakul ki spekulációs, csupán racionális buborék (feltételezve, hogy a bankjegyek kereslete arányos a GDP-vel).

Tegyük fel, hogy egy exogén sokk hatására a bankjegyek kereslete megduplázódik. Ebben az esetben a gazdaság kétszer akkora buborékot kíván, mint előzőleg. Ha ezt a kibocsátó nem elégíti ki, akkor a bankjegyek árának kell feleződnie, a kereslet, azaz a buborék kielégítése végett. Ha az árak nem tudnak eléggé csökkenni, például azért, mert „ragadósak", akkor következik a recesszió (a fizetőeszköz szerepét betöltő bankjegyek iránti túlkereslet miatt).

Lehetséges azonban, hogy a bankjegyeken kívül más eszközök is kellően likvidek ahhoz, hogy az emberek tartósan gazdasági növekedés alatti megtérülési ráta esetén is tartani akarják őket. Minden ilyen eszköz alkalmas a racionális buborék kialakítására. Ekkor az a szereplő, mely a leglikvidebb eszközt bocsátja ki, képes a többiek kiszorítására, ha éppen csak a GDP növekedési rátája alatti megtérülési rátákat ígér, és mások nem tudnak nála nagyobb megtérülési rátát biztosítani.

A pénzügy egyik küldetése, hogy a kevésbé likvid eszközöket mobilizálja. Az ingatlanok, főként a telkek esetén már részleges sikereket könyvelhet el. Ha ez a folyamat továbbhalad, azzal csökkenteni lehetne azt a buborékméretet, amelyre a gazdaságnak szüksége van, és meg lehetne előzni a még nagyobb buborékok kialakulását.

P. Nicholas Rowe az ottawai Carleton University közgazdász professzora, valamint tagja a CD Howe Intézet Monetáris Politikai Tanácsának, illetve a Monetáris és Pénzügyi Közgazdaságtan Központjának.