Csányi odamondott a fideszeseknek

válassz
2013-10-16 12:45
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke szerdán élesen visszautasította a Fidesz több politikusának napokban ellene és a szövetség más vezetője ellen intézett megnyilatkozásait. Deutsch Tamás EP-képviselőt Twitter-huszárnak nevezte, míg Kocsis Máté józsefvárosi polgármesternek, a Fidesz kommunikációs igazgatójának azt üzente, a focival kapcsolatban fogja be a száját, annyi terület van, ahol - "mint a Fidesz szóvivője" - "tud hazudni".
"Olyan mélyen még nem tartunk, hogy a vádaskodásaira válaszoljak, azt azonban megjegyezném, hogy akkor tenné a legjobbat a magyar labdarúgással, ha Brüsszelben sikerülne eladnia a minisztersége végén beszerzett beléptető kapunak nevezett fémlapokat, amik még mindig a raktárban állnak" - mondta Csányi Sándor sajtótájékoztatón Deutsch Tamásnak, a MTK elnökének pénteki üzenetével kapcsolatban, amelyben az európai parlamenti képviselő távozásra szólította fel az elnököt és Vági Márton főtitkárt, akik szerinte elherdálják az állami pénzeket.

Csányi mindehhez hozzátette, hogy kedden levelet írt Simicskó Istvánnak, az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelős államtitkárának az utánpótlásnak adott pénzek felhasználásának ellenőrzéséről, jelezve, hogy az MLSZ segít ebben az Nemzeti Sportközpontoknak, ha szükséges. Megjegyezte azt is, hogy mivel Deutsch Tamás csak egyetlen klubnál szerezhetett tapasztalatokat a herdálásról, kezdjék az ellenőrzést annál a klubnál.

Az MLSZ vezetője Kocsis Máté közelmúltbeli Facebook-bejegyzésére - amelyben a holland-magyar meccs után a fideszes politikus azt írta, "Gyalázat, szégyen, szánalom! Egervárinál nem szabad megállni..." - úgy reagált, hogy nem annak a kerületi polgármesternek kellene a futballal kapcsolatban kritikát megfogalmazni, aki egyetlen futballpálya létrehozását sem kérte és szorgalmazta, így a VIII. kerületben a rendszerváltáskor rendelkezésre álló 6 pályából mostanra négy maradt.
Wintermantel Zsolt újpesti polgármester szintén támadta az MLSZ vezetését.

Vele, mint Csányi Sándor elmondta, folyamatos levelezésben áll a szövetség. "Sajnos azt kell mondanom, hogy sosincsen igaza" - tette hozzá az MLSZ-elnök. Csányi Sándor kérdésre elmondta, hogy Orbán Viktorral telefonon beszélt a múlt pénteki holland-magyar mérkőzés után, és a kormányfő "nem szólította fel lemondásra". "Orbán Viktorral régóta kiegyensúlyozott a kapcsolatom, és most is az" - mondta. Megjegyezte: a devizahitelesek reakcióihoz képest a mostaniak szinte semmiségnek tűnnek.