Csökkent a Telenor bevétele és nyeresége a negyedik negyedévben

2014-02-12 10:13
A Telenor Magyarország 39,364 milliárd forint bevételt ért el a tavalyi negyedik negyedévben, szemben az egy évvel korábbi 42,043 milliárd forinttal, a cég kamat, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 10,880 milliárd forint volt, míg egy évvel korábban 11,654 milliárd forint.
A társaság szerdai közleménye szerint 2013 negyedik negyedévében 4,961 milliárd forintot költöttek beruházásra, szemben az egy évvel korábbi 2,346 milliárd forinttal.A közlemény idézi Christopher Laskát, a cég vezérigazgatóját, aki elmondta: az ügyfelektől pozitív visszajelzést kaptak a tavaly évvégén bejelentett új szolgáltatásokról. Az eredményekből nyilvánvaló, hogy szívesen használják Magyarország jelenleg leggyorsabb 4G szolgáltatását és az októberben bevezetett korlátlan tarifákat.

A tájékoztatás szerint az árbevétel csökkenését részben bizonyos egyszeri tételek elszámolása és az összekapcsolási díjak csökkentése okozta. A nominális EBITDA pedig az alacsonyabb bruttó eredmény miatt mérséklődött, amelyet részben ellensúlyozott a kisebb működési költség.

Az előfizetések száma stabil maradt, a Telenor Magyarország 3 millió 488 ezer előfizetéssel rendelkezett a negyedik negyedév végén. Az aktív SIM-kártyák száma alapján számított piaci részesedés 31,38 százalék volt az időszak végén, miközben a Telenor decemberi mobil internet piaci részesedése 31,46 százalékra nőtt. A mobil internetes előfizetések száma 973 ezerre emelkedett a 2012 negyedik negyedévi 723 ezerről. A mobiltelefonon (small screen) internetezők száma 48 százalékkal volt magasabb, mint 2012 hasonló időszakában. A Telenor Magyarország által eladott telefonok több mint 77 százaléka már okostelefon, a táblagép-értékesítés pedig megnégyszereződött a vállalatnál 2012-höz képest.

Az egy előfizetésre jutó átlagos havi árbevétel összege ("blended ARPU" index) alacsonyabb volt, mint 2012 negyedik negyedévében, amelyet főként az összekapcsolási díjak csökkentésének negatív hatása magyaráz: az ARPU 3629 forintról 3413 forintra csökkent.A társaság tavalyi bevétele mintegy 153 milliárd forint volt, az EBITDA pedig közel 53 milliárd forintot tett ki.
MTI