DK: a sertéstartók járnak rosszul az áfacsökkentéssel

válassz
2013-11-09 13:43
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint az élő- és félsertés áfájának csökkentése kizárólag a feldolgozó üzemek érdekeit szolgálja, kifejezetten káros viszont a sertéstartók számára, akiknek a felhasznált takarmányok és más anyagok árában továbbra is 27 százalékos áfát kell kifizetniük, ám az eladott sertések árában az eddigi 27 százalék helyett csak 5 százaléknyi áfát kapnak.
Az ellenzéki párt az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében hozzáteszi: igaz ugyan, hogy a sertéstartók az áfa elszámolásakor az 5 százalékot befizetik, az általuk korábban kifizetett 27 százalékot pedig visszaigénylik, a közbeeső időszakban viszont kevesebb pénzből gazdálkodhatnak, így termelési feltételeik romlanak.

A DK szerint a kormány a feldolgozó üzemek helyzetét a termelők megkárosításával javítja, miközben a bejelentett lépés a fogyasztókat egyáltalán nem érinti, a sertéshús ára ettől nem csökken, a költségvetésnek egyetlen fillérjébe sem kerül az intézkedés.

A DK a közlemény szerint általában is ellenzi az élelmiszerek áfájának csökkentését, mivel álláspontjuk szerint az komoly költségvetési áldozatok árán többnyire nem a legrászorultabbaknak, hanem a tehetősebbeknek használ.

A párt szerint a jövőre hivatalba lépő demokratikus kormánynak ehelyett az élelmiszertermelés helyzetét átfogóan javító intézkedéseket kell tennie.
MTI