A nemzeti tanácsok Szerbia 2002-es, a nemzeti kisebbségek jogainak és szabadségjogainak védelméről szóló törvénynek köszönhetik létrejöttüket, bár jogállásukat csak 2009-re sikerült szabályozni. Szerbia számos piros pontot szerzett a nemzetközi szervezetekben progresszív kisebbségi politikájával, aminek kidolgozásába bevonta a kisebbségek képviselőit is. A kisebbségi nemzeti tanácsok lényege, hogy egyes, a kisebbségek életében különösen fontos területekről (nyelvhasználat, oktatás, a kisebbségek médiája és kultúrája) az állam részben kivonul, miközben garantálja és pénzügyileg támogatja a kisebbségi intézményrendszer munkáját. A magyar kisebbség nemzeti tanácsának tagjait a nemzetiségi listára regisztrált szerbiai polgárok közvetlenül választják meg. (Más, kevésbé jelentős lélekszámú kisebbségek a saját tanácsaikat pedig elektorok útján.)

A 2009-es törvényt számos kritika érte: maguk a kisebbségek is támadták, további kompetenciákat követelve maguknak, miközben egyes nacionalista szerb politikai körök ellenezték a kisebbségeknek biztosított jogokat. Az Alkotmánybíróság a legnagyobb, jobbközép kormánypártoktól jobbra álló, ellenzéki DSS párt és több más szervezet javaslatára vizsgálta meg a kisebbségi törvényeket. A DSS korábban a Vajdaság, mint autonóm tartomány jogállásáról („statútumáról") rendelkező törvényt is bepanaszolta, az Alkotmánybíróság pedig a törvény nagy részét alkotmányellenesnek ítélte.

Fontos leszögezni, hogy a magyar kisebbség helyzetét nem lehet magában értelmezni: bár Szerbiában a magyar a legnagyobb kisebbség, a legtöbb figyelmet mostanában mégis az ország déli csücskében élő szerbiai albánok, illetve a szandzsáki bosnyákok kapják. Az ő vezetőik rendre olyan követeléseket fogalmaznak meg, amelyek alkalmasak lehetnek veszélyeztetni Szerbia integritását, nyíltan beszélnek régióik függetlenségéről, de legalábbis területi autonómiájáról. Abban a Szerbiában, amely de facto nemrég elvesztette Koszovót, a szakadár törekvések különös félelmet keltenek.

Az Alkotmánybíróság mostani döntése több területet érint, közöttük a kisebbségek és külföldi (elsősorban, de nem kizárólag anyaországi) állami szervezetek közötti kapcsolattartást, de a kisebbségi oktatási- és tájékoztatási intézmények működésével, elsősorban a vezetők kinevezésével, az intézmények alapítói jogával kapcsolatos rendelkezéseket is.

A magyar Külügyminisztérium közleményt adott ki, miszerint „sajnálattal értesült" a határozatról, és „különösen sajnálatosak" nevezi, hogy a belgrádi Alkotmánybíróság törölte a nemzeti tanácsok azon jogát, hogy együttműködjenek az anyaországi állami szervekkel.

Dr Korhecz Tamás, az MNT elnöke egy sajtótájékoztatón „pofonnak" nevezte a döntést, de kiemelte, hogy bár azokat is támadták, az Alkotmánybíróság a törvény többi szakaszát jóváhagyta, ezzel a nemzeti tanácsok rendszere alapjaiban még meg is erősödött.

A VMSZ részéről is inkább a pozitívumokat emelik ki. A vajdasági magyar párt parlamenti frakcióvezetője, Pásztor Bálint szerint „nem történt tragédia." A VMSZ adja az MNT tagjainak háromnegyedét.

A vajdasági magyar körökben a VMSZ ellenzékének számító Magyar Remény Mozgalom (MRM) ugyanakkor drámai hangvételben beszél az Alkotmánybíróság döntéséről, amely szerintük „lefejezte az MNT-t, a délvidéki félkarú nyomorékot." Közleményükben hangsúlyozzák, az Alkotmánybíróság döntése értelmében „megszűnik a pozitív kivételezés" a magyar nyelvű iskolákkal, az MNT-nek nem lesz beleszólási joga a kisebbségi oktatásba, ami pedig - az MRM szerint - „a délvidéki magyarság sordöntő kérdése."

A szintén ellenzékinek számító VMDK azt emeli ki, hogy az Alkotmánybíróság állásfoglalása „rossz üzenetet hordoz," és a párt Szerbia Alkotmányának átdolgozását javasolja.

A kisebbségi nemzeti tanácsokkal foglalkozó törvény módosítása két okból is a figyelem központjába kerülhet. Egyrészt idén jár le a nemzeti tanácsok mandátuma, így mindenképp választást kell tartani (a tervek szerint októberben), másrészt Szerbia - hosszú kivárás, és több előzetes politikai feltétel teljesítése után - idén január 21-én kezdte meg a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. A jelenlegi kormány kiemelt célkitűzése a folyamat sikere, ezért korábban több politikai áldozatot is hozott - a legjelentősebb a Pristinával aláírt, Szerbia és Koszovó viszonyát rendező szerződés. Belgrádban pontosan tudják, hogy Brüsszel számára a kisebbségek helyzete fontos szempont, amit az Európai Parlament Szerbiáról szóló legutóbbi, 2014. január 16-i állásfoglalásában is előtérbe helyeztek.