E.ON: kiváló állapotó gáztáolókat vesz át az MVM

2013-06-23 10:02
Az E.ON Földgáz Storage Zrt. (EFS) kiemelt figyelmet fordít arra, hogy négy földgáztárolója a legmagasabb színvonalú üzemi és biztonsági állapotban legyen, amikor sor kerül a tulajdonosváltásra, és a cég az E.ON-tól az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-hez kerül át - mondta Axel Wietfeld, az EFS Zrt. igazgatóságának elnöke.
A március végén megkötött megállapodás értelmében az E.ON Földgáz magyarországi gázipari érdekeltségeit megvásárolja az MVM. Ezzel az E.ON Földgáz Storage Zrt. és az E.ON Földgáz Trade Zrt. részvényeinek száz százaléka az MVM Csoport tulajdonába kerül. A tranzakciót jelenleg a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálja. Az ügyletet ezt követően, a tervek szerint az év második felében zárják le.Axel Wietfeld elmondta: az integráció előkészítése a két fél együttműködésével már folyik. Az elképzelések szerint az üzleti modell változatlan marad, a feladat továbbra is a gázpiaci szereplők rugalmas kiszolgálása.

A tulajdonosváltás miatt munkahelyek megszűnése nem várható - jegyezte meg. Az EFS négy föld alatti tárolóval rendelkezik, ezek Hajdúszoboszlón, Kardoskúton, Pusztaedericsen és Zsanán találhatók, együttes mobilgáz tárolókapacitásuk 4,2 milliárd köbméter. A cég napi 55,1 millió köbméter gáz kitárolására képes, és még egy igazán hideg téli napon is a Magyarországon szükséges gázmennyiség 60 százalékát tudja biztosítani.Az elnök hangsúlyozta, hogy az EFS négy földgáztárolója jó állapotban van, rendszeresen fejlesztik a gáztárolók berendezéseit, és fokozzák a rendelkezésre állás megbízhatóságát. A cég az elmúlt években évi mintegy 10 millió eurót fordított karbantartásra a romló gazdasági helyzet és a piaci igények csökkenése dacára. Összességében az E.ON 2007 óta több mint 200 millió eurót fektetett a tárolókba. A tárolók biztonsági színvonala magas, katasztrófahelyzetekre is fel vannak készítve. Műszaki üzemzavar az elmúlt évben nem volt, minden igényt ki tudtak elégíteni, még a rendkívüli márciusi hóhelyzet idején is. Az üzemi balesetek száma is minimális volt az utóbbi időszakban.

Az elnök kitért arra, hogy az év első felében zárult le a pusztaedericsi tároló kitároló-rendszerének felújítása, amelynek szintén a megbízhatóság és az üzembiztonság javítása volt a célja. A rendszer felülvizsgálatát és a műszerek cseréjét úgy végezték el, hogy közben a tárolót nem kellett leállítani. Napirenden van a besajtoló rendszer felújítása is, ezt a beruházást azonban a piaci igények mérséklődése miatt egyelőre elhalasztották, ezért a végső döntést az új tulajdonosnak kell meghoznia. Axel Wietfeld beszámolt arról, hogy a betárolási időszak április óta tart, a kereskedők a műszakilag lehetséges kapacitás 24 százalékát töltötték fel eddig. Az elmúlt évben a gázpiaci szereplők 2,2 milliárd köbméter kapacitást kötöttek le, ekkor a kihasználtság meghaladta az 50 százalékot. Az elnök megjegyezte: a biztonságos és fenntartható működés érdekében fontos lenne, hogy a feltöltöttség nőjön, azonban a kereskedők továbbra is nehéz piaci környezetre számítanak, emiatt halogatják a kapacitás-lekötést.

Axel Wietfeld piaci előrejelzésekre hivatkozva elmondta: rövid távon még a magyarországi gázfelhasználás stagnálására kell számítani, azonban hosszabb távon növekedés várható. Ez, valamint az Európát átszelő tervezett gázvezetékek (az Oroszországból induló Déli Áramlat és az Azerbajdzsánból induló Nabucco West) megépítése javítani fogja a tárolással foglalkozó cégek pozícióit. Megjegyezte, az EFS számára piacbővülést fog eredményezni az is, ha a környező országok kereskedői is igénybe veszik a szolgáltatását, erről már tárgyalnak külföldi partnerekkel.
MTI