E-útdíj - Káosz lehet hétfőn

2013-06-28 15:59
A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) szerint nehézkes az e-útdíj regisztráció, és a tesztüzem elmaradása miatt kockázatos hétfőn "élesben" elindítani az elektronikus útdíjfizetési rendszert.
Tesztüzem kellene
Vereczkey Zoltán, az MKFE elnöke kifejtette: számos bejelentést kaptak a fuvarozóktól, hogy nehézkes a regisztráció, ráadásul nagyon kevés volt az erre rendelkezésre álló idő. Kifejtette, hogy június 25-e óta lehet regisztrálni, és becsléseik szerint mintegy 250 ezer hazai tehergépjármű lehet érintett az e-útdíjban, a regisztrálni szándékozó külföldiek számát pedig még nem is tudták megbecsülni. Az elnök emlékeztetett arra, hogy az elektronikus útdíjról szóló kormányhatározat szerint június 5-én először egy 25 napos tesztüzem indult volna, azonban ez elmaradt.

Legalább a regisztrációk egy részének a tesztüzem június eleji kezdetéig meg kellett volna történnie ahhoz, hogy valóban az egész folyamat tesztelése megtörténhessen. Vereczkey Zoltán kiemelte, hogy az MKFE tagságának nem a használatarányos útdíjjal van problémája, hanem a technikai, technológiai rendszer alkalmasságával. A fuvarozók számára nyújtott versenyképességi csomag bár sem tartalmában, sem mértékében nem tekinthető kompenzációnak, nagyon jól szemlélteti a kormányzati szándékot a magyar fuvarozó vállalkozások versenyképességének javítására.Úgy vélekedett, hogy próbaüzem nélkül "élesben" elindítani az útdíjrendszert rendkívül kockázatos.

Hétfőn káosz lehet
Az MKFE elnöke példaként felsorolt egy-két megoldandó problémát. A fedélzeti eszköz iránt várható igényekhez képest például nincs elegendő készülék az országban, és nem is lesz július 1-jéig. Problémát okoz az is, hogy információik szerint az Állami Autópálya Kezelő Zrt. rendszám-adatbázisa csak naponta frissül, és ez nem teszi lehetővé az azonnali úthasználatot. Ezenkívül még nem lehet tudni, hol lesznek a viszonylati jegyek megváltására hivatott, úgynevezett "kioszkok", valamint, hogy hol lehet még ezeken kívül viszonylati jegyet vásárolni. Vereczkey Zoltán felhívta a figyelmet arra is, hogy a hu-go weboldalon található, hivatalosnak mondott díjkalkulátorban rengeteg hiba van, egy sor helyzetet nem vagy rosszul kezel. Olyan útvonalakat ad meg például, amelyek az adott járművel nem járhatóak be, ésszerűtlenek, egyéb közútkezelői hozzájáruláshoz kötöttek. "Egy ilyen készültségi szintű útvonaltervezővel kiadott viszonylati jegy alapján történő közlekedésből rengeteg jogi probléma fog keletkezni, kár fogja érni a fuvarozót, és ennek következményeképp az államot. Emellett a mai napig nincs olyan hivatalos díjmeghatározó rendszer, amivel a vállalkozások a költségnövekedésüket hitelesen meg tudnák határozni" - hívta fel a figyelmet az MKFE elnöke. Szólt arról is, hogy külföldieknek szánt információk gyakorlatilag nem léteznek, a hivatalos weblapon található idegen nyelvű tájékoztatók nem naprakészek, hibásak, erősen hiányosak, és a díjkalkulátor is csak magyarul érhető el. Ennek következtében július 1-jével nagy fennakadások várhatóak a határátkelőhelyeken, a bírságolások kapcsán pedig nemzetközi felháborodás, diplomáciai bonyodalmak lehetnek, és ezek mentén súlyos presztízsveszteség érheti Magyarországot - emelte ki Vereczkey Zoltán.

Az útdíjtörvény végrehajtási rendelete szerint főszabályként az útdíjszolgáltató által biztosított fedélzeti eszközzel teljesíthető az útdíj bevallása, de ehhez be lehet vonni bevallási közreműködőt. Az ÁAK mint egyetemes útdíjszolgáltató nem biztosít fedélzeti eszközt, kérdés, hogy ezt mikorra fogja megtenni, illetve hogyan teljesíthető ez a törvényi passzus, amennyiben a felhasználó nem óhajtja bevallási közreműködő szolgáltatását igénybe venni - jelezte az MKFE elnöke. Szólt arról is, hogy a fuvarozás során az áru felett rendelkező módosíthatja az útvonalat, vagy éppen a kiszolgáltatás helyét. Ez az iparág sajátossága és nemzetközi egyezménnyel alátámasztott lehetősége. A viszonylati jegy nem teszi lehetővé, hogy ilyen irányú módosítást plusz költség (a módosított viszonylati jegyre kifizetett díj) nélkül lehessen megtenni. Ez még a regisztrált, "folyószámlával" rendelkező felhasználók részére sem biztosított. Vereczkey Zoltán elmondta: ismereteik szerint nincs webes felület, ahol internetes, bankkártyás viszonylati jegy vásárlás történhetne. Nem egyértelmű az sem, hogy mi a teendő, és kinek meddig terjed a felelőssége a fedélzeti eszköz meghibásodása esetén. Az ellenőrzési rendszer nem épült ki, nem látják biztosítva, hogy a mobil ellenőrző járművekkel megoldható lenne a teljes ellenőrzés - fűzte hozzá. A fuvarlevelek/menetlevelek útdíjjal kapcsolatos ellenőrzésére semmilyen szoftveres segítséget nem biztosítottak, és ez az élőmunkaigényt irreális mértékben növeli a vállalkozásoknál. Az elnök emlékeztetett, a 2012. évi tenderkiírásban még feltételül szerepelt az útdíj kiszabásához szükséges fedélzeti eszközök biztosítása. A jelen rendszerben ezt a felhasználónak kell megvásárolnia, amely 10 milliárd forintos nagyságrendű költség.
MTI