Évszázadok óta ismert, hogy a jó szándékú gyógyítói tevékenység káros, sőt életveszélyes szövődményeket is okozhat. Az ártalmak közé sorolhatók például a gyógyszerek mellékhatásai, a műtétek során keletkező vérzések és a fertőzések (infekciók). Az utóbbiak kórokozóit a közösségben, a kórházban vagy az intenzív osztályon kaphatjuk el. Az infekció forrásának akkor tekintjük a kórházat vagy az intenzív osztályt, ha a panaszok vagy tünetek a felvétel után több mint 48 óra elteltével jelennek meg.

Az elmúlt években a nozokomiális, vagyis kórházi fertőzésekre világszerte egyre nagyobb társadalmi figyelem irányult. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) 2013-ban végzett felméréséből kiderült, hogy az európai kórházakban minden 18. beteget az ellátással összefüggő infekció miatt kezeltek. A vizsgálatba 30 ország több mint ezer kórházát vonták be. A hazai helyzetet a bizonytalanság és az aggodalom jellemzi.



Ugyanis a magyarországi járványügyi főhatóság, az Országos Epidemiológiai Központ azt jelezte, hogy az utóbbi években 2317-en, vagy-is kétszer annyian haltak meg kórházi fertőzésekben, mint 2010-ben, a közösségben szerzett infekciók miatt 199 beteg hunyt el. 2013 nyarán ugyancsak a kórházi fertőzésekre irányította a hazai médiumok figyelmét a miskolci kórház koraszülöttosztályának kiugróan magas csecsemőhalálozása. Ezek ismeretében biztosan szükséges, hogy újabb, pontosabb adatokat elemezzünk, és tudatosítsuk, milyen intézkedésekkel csökkenthetők a nozokomiális infekciók.
A baktérium, gomba vagy vírus okozta fertőzés veszélyességét számos tényező befolyásolja.



Közöttük a két legjelentősebb a beteg szervezetének védekezőképessége és a fertőző mikroorganizmus virulenciája, tehát a nyálkahártyákon vagy a szöveteken belüli invázióképessége, az antibiotikumokkal szembeni ellenálló képessége. Az ilyen „viadalt” szinte mindig a beteg nyeri, ha az infekció megjelenéséig az összes szervrendszere egészséges volt. Ez az „erőfölény” jellemzi a közösségben szerzett fertőzések többségét például influenzás időszakban. Azonban a nozokomiális infekciókban a mikroorganizmusok esélye sokszorosan nagyobb.

A kórházi higiénés szabályok betartását rendszeresen ellenőrizni kell, és hiányosságok esetén szigorító intézkedéseket kell bevezetni. Akkor tekinthetjük eredményesnek az intézkedéseket, ha a fertőzések legalább harmadával csökkennek.
Ugyanis a kórházakban fekvők egy része már régóta beteg, a tartós szervi elégtelenségüket valamilyen heveny kórfolyamat is tetézi (akut szívelégtelenség, baleset, daganat, végtagi ütőér-elzáródás). E kísérő betegségek eleve károsítják az immunműködést, ami még tovább romlik, ha vérvesztést okozó, hosszú órákig tartó műtétre is sor kerül. A kórházi baktériumoknak és gombáknak a tulajdonságai is különböznek a közösségben találhatóktól.

A nozokomiális mikroorganizmusok legjellemzőbb tulajdonsága az antibiotikumokkal szembeni fejlett ellenállás, rezisztencia. Ez a képesség azért alakul ki, mert a többször ismételt és hosszadalmas antibiotikum-kezelés a leghatékonyabb szerek ellen is védekezőképességet fejleszt ki a baktériumokban, amelyet továbbörökítenek a saját fajon belül, sőt a rezisztencia genetikai kódjának mutáns elemeit – vírusok segítségével – „postázni” is képesek más baktériumfajokba. Az ellenálló képességet hordozó baktériumok a távozó betegekkel kijuthatnak a kórházakból, és közösségekben, például idősek otthonában is terjedhetnek. Az antibiotikumokkal szembeni ellenállás közösségekben is kialakulhat, ha bizonyos antibiotikumot túlzott mennyiségben fogyasztanak.

A kórházi fertőzések legforróbb helye világszerte az intenzív osztályok, mert ott kezelik a legelesettebbeket, és az ott végzett, kényszerűen gyakori antibiotikum-terápiák miatt ott keletkezhet a leggyakrabban ellenálló baktérium, gomba. A 2013-ban megszüntetett szakfelügyelői hálózat két vizsgálatot kezdeményezett: 2005 és 2010 novemberében két-két héten át minden hazai intenzív osztály összes betegének elvégezték az infektológiai felmérését. Az adatszolgáltatási arány kétharmados volt, ezért elegendően reprezentatívnak tekinthető.

Kiderült, hogy az öt év alatt az intenzív osztályokra felvett összes betegszám nem változott: az átlagosan 8 ágyas osztályokra naponta egy-egy új beteg került. Azonban öt év alatt sokkal több lett azoknak az aránya, akiken az intenzív osztályos orvosok fertőzést gyanítottak. 2005-ben a felvettek 23 százalékánál merült fel az infekció, ez 2010-re 35-re növekedett. 2005-ben az összes fertőzött beteg 63 százaléka a kórházban kapta a betegséget, legtöbbjük nagyon megterhelő, súlyos következményekkel járó műtét (jellegzetesen daganatoperáció) után, és csak 37 százalékuk szerezte a kórokozót a kórházi felvétel előtt. 2010-re ez az arány megfordult. Akkor a nozokomiális fertőzések aránya 41 százalékra csökkent, a betegek 59 százaléka közösségi infekciótól szenvedett. 2005-ben az összes fertőzés 20, 2010-ben 18 százalékát lehetett okszerűen összefüggésbe hozni az intenzív ellátással.



Az infekciót követő halálozási arányok javuló tendenciát jeleztek. 2005-ben az összes fertőzött beteg 39 százaléka hunyt el az intenzív kezelés közben, ez az arány 2010-ben 33 százalékra mérséklődött. A két fő altípusban egyformán jelentkezett a kedvező változás: 2005-ben a nozokomiális infekciókban a betegek 40 százaléka halt meg, 2010-ben 32. A kórházi eredetű fertőzések halálozási kockázata 2005-ben 39, 2010-ben 33 százalék volt. Tehát a vizsgálat azt is kiderítette, hogy nincs jelentős különbség a kórházban és a közösségben szerzett infekciók halálozási veszélye között.
A két felmérés eredményei alapján megnyugodhatunk-e? Biztosan nem.

Egyrészt azért, mert a hazai intenzív osztályokon öt év alatt jelentősen nőtt az összes fertőzéssel kezelt aránya, tehát a probléma súlya növekedett. Nincsenek nemzetközi, illetve nemzeti állásfoglalások, amelyek a kórházi infekciók arányának elfogadható szintjét jelölnék meg. Ennek ellenére a kórházi higiénés szabályok betartását rendszeresen ellenőrizni kell, és hiányosságok esetén szigorító intézkedéseket kell bevezetni. Akkor tekinthetjük eredményesnek az intézkedéseket, ha a fertőzések legalább harmadával csökkennek. Világszerte ez a tevékenység a gyógyítók egyik legfontosabb minőségjavítási feladata.

Prof. dr. Bogár Lajos

A szerző a Pécsi Tudományegyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézetének igazgatója