Rendkívüli módon a múltbéli offenzívákkal ellentétben nem érkeztek jelentések tömeges nemi erőszakról, fosztogatásokról, lázadásokról vagy jogtalanságokról a kongói hadsereg részéről annak ellenére, hogy hosszú ideje a világ egyik legfegyelmezetlenebb hadseregeként tartják számon.

A Joseph Kabila által vezetett kongói kormány megfogadta, hogy nem válik könnyelművé az állítólag Ruanda által támogatott, M23 (Március 23 Mozgalom) néven ismert lázadószervezet legyőzése után. A kabinet most azt tűzte ki céljául, hogy felszámolja a kelet-kongói területek nagy részén még mindig jelen lévő fegyveres erők komplex hálózatát.
Az évtizedeken át tartó zűrzavar és háborúk után sokan lemondtak Kongóról és lakosságáról, mely 2012-ben elérte a 65 milliót. Azt állították, hogy Kongó valójában nem egységes állam, azonban a közelmúltbeli katonai sikerek rávilágítottak arra, hogy az ország problémáinak egyszerű felületi kezelése mind emberéletekben, mind pénzben kifejezve többe kerül, mintha egy határozott intézkedést hajtanának végre. Az ENSZ egy keménykezű brazil tábornokot vont be a projektbe, Carlos Alberto dos Santos Cruzt, hogy vezesse a békefenntartó erőket. Megváltozott a mentalitás, fel akarták már vállalni az ütközeteket, ezáltal elkapni a rosszfiúkat. Mindeközben a motivált és fegyelmezett tanzániai és dél-afrikai profi harci egységeket előtérbe helyezték, akik példát mutattak a kongói katonáknak.

Ezen törekvések legitimációja mellett számos érv felsorolható az emberéletek védelmén kívül is. Afrika még mindig szenved az európai hatalmak XIX. századi tevékenységétől. A kontinens 54 országa jórészt gyenge és szegény, ezáltal kevés érdekérvényesítő erejük van akkor, amikor erős külföldi szereplőkkel kell tárgyalniuk, mint például a Világbankkal, vagy az új játékossal, Kínával. Ezen felül nem rendelkeznek elegendő középosztálybeli fogyasztóval, akikre támaszkodhatna a gazdaságuk. Végül a földrajzi elhelyezkedést is meg kell figyelni, ezen belül is azt, hogy rendelkezik-e az adott ország óceánparttal. Az afrikai országok harmadának sajnos ez nem áll rendelkezésére, és ez óriási gátat szab a fejlődésüknek. Kongó - mely amúgy is csak egy aprócska nyílással rendelkezik az Atlanti óceánra - feldarabolásával csak még több szárazföldi ország jönne létre, ezzel megnehezítve egy életképes gazdaság létrehozását.

Kongó azzal, hogy leszámolt az M23-mal, közelebb került az államiság első feltételéhez, az állami monopóliumhoz a fegyveres erők felett. Ahhoz, hogy ez ténylegesen bekövetkezzen, és a nemzetközi közvélemény is tényként kezelhesse, először is szükség lesz további biztonsági intézkedésekre, mint például egy koherens nemzeti hadseregre és annak biztosítására, hogy Ruanda és Uganda tiszteletben tartsa Kongó függetlenségét.

Természetesen a végső lépés egy egységes Kongó felé a szolgáltatások biztosítása és az adók beszedése. Sajnálatos módon jelenleg leginkább külföldi segélyszervezetek egész hálózatának adományaira támaszkodik az ország, ami csökkenti a kongói vezetés mozgásterét, önállóságát, így elkötelezettségét is nehezebb fenntartani.

Ezt a sorozatot csak akkor lehet megszakítani, ha a Nyugat végre teljesítménykényszert helyez a korrupt afrikai államra. Ez mindkét féltől rengeteg fegyelmet igényel, hiszen a pénzt át kell csoportosítani az időről időre küldött létfenntartó segélyek finanszírozásáról a hosszú távú tervek kialakítására és megvalósítására. Csak így lehet leszámolni a II. Lipót és Mobutu nevével fémjelzett múlttal.

Howard W. French a Columbia Egyetem Újságírói Karának egyetemi docense. Korábban a New York Times tudósítójaként is dolgozott. Jelenleg a jövőre megjelenő könyvén dolgozik, melynek címe: „China's Second Continent: How a Million Migrants Are Building a New Empire in Africa" (Kína második kontinense: Hogyan épít egymillió migráns egy új birodalmat Afrikában?).