Erősödtek az orosz tőzsdemutatók

2014-03-04 17:36
Öt százalékot meghaladó mértékben erősödtek kedden a moszkvai értéktőzsde irányadó mutatói a hétfői több mint 10 százalékos zuhanás után.
A moszkvai értéktőzsdén a dollárban jegyzett részvények kereskedését tükröző RTS index 6,20 százalékkal erősödött a hétfői záróértékhez képest, miközben a likvidebb rubelkereskedésű MICEX tőzsdemutató 5,26 százalékkal emelkedett.

Mindkét tőzsdemutató valamivel egy százalék feletti pluszban indította a keddi kereskedést.Hétfőn a krími válság elmérgesedésével az RTS 12,7 százalékot, a MICEX 11,5 százalékot veszített az értékéből.

Aznap az orosz központi banknak 12 milliárd dollárt kellett elköltenie a rubel árfolyamának a védelmére, miközben ugyancsak a rubel támogatására a jegybank váratlanul 150 bázisponttal megemelte az alapkamatot, hivatalos bejelentés szerint átmeneti időre.

A részvények kedden árfolyamerősödéssel reagáltak Vlagyimir Putyin orosz elnöknek arra az utasítására, hogy az orosz katonai egységek térjenek vissza eredeti állomáshelyükre a múlt szerdán elrendelt, a harckészültség rendkívüli ellenőrzése keretében tartott hadgyakorlatokról, többek között az ukrán határ térségéből.

Andrej Jarnih, a UBS egyik elemzője azt mondta, hogy kedden egyebek között a külföldi fedezeti alapok is jócskán vásároltak a hétfőn lényegesen olcsóbbá vált orosz részvényekből, de amerikai befektetőkből is volt épp elég.Kedd reggel a jegybank még azt közölte, hogy hétfőn is dolláreladással kellett erősítenie a folyamatosan gyengülő rubelt. Ennek keretében 35 kopejkával emelte a határértékeket, 35,40 illetve 42,40 rubelre a dollárból és euróból álló devizakosárhoz képest.

A jegybank automatikusan legalább 5 kopejkával feljebb tolja az árfolyamsáv határértékeit, amint minimum 350 millió dollárt költ devizaeladásra a rubel védelmében.

Az orosz központi bank az idén már harmincegyedszer, márciusban másodszor volt kénytelen beavatkozni dolláreladással a rubel védelmében.

Kedden változott a trend, a hétfői két százalékos árfolyamcsökkenés után délután a dollárhoz viszonyítva 1,2 százalékkal, az euróhoz képest 0,9 százalékkal erősödött a rubel.
MTI