Ezért fizetett tavaly többet a bankolásnál

2014-03-31 16:12
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértői szerint a tranzakciós illetéket teljes mértékben áthárították a hitelintézetek az ügyfelekre - derül ki az MNB-szemle legfrissebb, márciusi számában közölt egyik tanulmányból.
Varga Lóránt, az MNB főosztályvezetője, a cikk egyik szerzője a jegybankban tartott hétfői tájékoztatón kiemelte: a bankkártyás fizetéseknél az áthárítás az éves kártyadíjak jelentős emelésével valósult meg. Aláhúzta: a díjemelések mértéke összességében még a tranzakciós illetékkel magyarázható szintet is meghaladta. Elmondta: a pénzügyi tranzakciós illetéket 2013. januárjában vezették be Magyarországon, ettől az időponttól kezdve újra és újra felmerült a kérdés, hogy a pénzforgalmi szolgáltatók az illeték terhét hogyan, és főképp milyen mértékben hárítják át az ügyfeleikre.

Az elemzésből kiderül: a 2013. első féléves pénzforgalmi adatok alapján a szerzők (Ilyés Tamás, Takács Kristóf és Varga Lóránt) szerint ugyanakkor az nem állapítható meg, hogy a gazdasági szereplők gyorsan alkalmazkodtak volna a megemelt költségekhez. Az adatok nem mutatnak lényeges eltérést a korábbi években megfigyelhető trendektől, továbbra is az elektronikus tranzakciók lassú térnyerése, és a készpénzhasználat csökkenése figyelhető meg.

Varga Lóránt kifejtette: a hazai bankok által szolgáltatott adatok alapján 2013 első felében a vállalati pénzforgalomban sem volt nyoma a pénzforgalom külföldre telepítésének, vagy az illetékfizetési korlát elérése érdekében a tranzakciók összevonásának. Kiemelte: a költségekhez való gyors alkalmazkodás elmaradása abból is fakadhat, hogy a szolgáltatások új kondícióival csak 2013 tavaszán szembesült az ügyfelek jelentős része. Ezen körülmények miatt várhatóan a 2013. második féléves pénzforgalmi adatok elemzése alapján lehet majd megválaszolni, hogy az emelkedő költségek okoztak-e, ha igen, milyen változásokat idéztek elő a hazai pénzforgalomban.
MTI