Feladta egyik piaci hídfőállását a Yahoo Kínában

2013-08-19 10:19
Korábbi bejelentésének megfelelően bezárta hétfőn e-mail szolgáltatását a Yahoo China Kínában, a cég keresőmotorjával ugyanakkor továbbra is az országban marad.
A hírt áprilisban jelentette be a vállalat, és ezzel nem okozott különös meglepetést a Yahoo China teljesítményét figyelemmel kísérők számára. A kínai e-kereskedelmi óriáscég, az Alibaba által üzemeltetett cég teljesítménye évek óta elmarad a várakozásoktól, piaci részesedése pedig az erős kínai versenytársaknak köszönhetően az utóbbi időben elhanyagolható mértékűre zsugorodott. A hivatalos statisztikák szerint tavaly a Yahoo China mindössze a hatodik legkedveltebb e-mail szolgáltatónak számított Kínában. E-mailezőinek száma a sorban első két helyezett felhasználóinak öt százalékát sem tette ki, teljes piaci részesedése pedig még a két százalékot sem érte el. Januárban naponta átlagosan 1,9 millióan leveleztek aktívan Yahoo-s címükről az országban, ez csaknem 20 százalékos visszaesés a 2012 első havi adatokhoz képest.

Az e-mailszolgáltatás bezárása a @yahoo.com.cn és a @yahoo.cn végződésű fiókok törlését jelenti, a nemzetközi fiókokat nem érinti a rendelkezés. A cég nem tervezi kivonulását az országból, keresőmotorjával továbbra is a piacon marad, annak ellenére, hogy szintén gyengülő piaci súllyal bír, és januárban zenei kereső szolgáltatását is bezárni kényszerült.
MTI