Félmilliárd forintos fejlesztés a Videoton EAS Kft.-nél

2013-06-07 12:29
A Videoton Electronics Assembly Services Kft. 500 millió forintos beruházásba kezdett, illetve telephelyét is bővítette - tájékoztatta a Videoton Holding Zrt. pr-főmunkatársa pénteken az MTI-t.
Somorjai Barbara tájékoztatása szerint a Videoton elektronikai szereléssel foglalkozó székesfehérvári leányvállalata a beruházás első szakaszában új gépeket vásárol.Klambauer Csaba a Videoton EAS Kft. ügyvezető igazgatója közölte: a berendezések 2013 második negyedévében érkeznek, a sorozatgyártás pedig az év közepétől indulhat el.

A tagvállalat meglévő főépületét 400 négyzetméterrel bővítette, amelyre részben a növekvő létszám, részben pedig a nagyobb helyet igénylő új technológiák és termelés miatt volt szükség.A Videoton EAS Kft. a válság óta 2,6 milliárd forint technológiai beruházást valósított meg. Ezzel párhuzamosan árbevétele közel 6,5 milliárd forinttal nőtt, ami a tervek szerint 2013-ban tovább emelkedik. A cég mintegy 200 fővel növelte létszámát 2012-ben és 3,8 milliárd forintos forgalomnövekedéssel, valamint egy 3000 négyzetméteres csarnok megépítésével zárta a tavalyi évet.

A több mint 700 főt foglalkoztató leányvállalat 2004 júliusában jött létre a Videoton elektronikai cégeiből azzal a céllal, hogy egy szervezetbe koncentrálja a Videoton nem autóipari elektronikai gyártáshoz tartozó szerelési szaktudását és technológiáját. A Videoton EAS Kft. az akkor még jellemző nagysorozatú, főként szórakoztatóelektronikai termékek gyártásáról mára fokozatosan áttért a professzionális elektronikai termékek szerelésére, ezen belül főleg az ipari alkalmazásokra.

A 14,3 milliárd forint árbevétellel rendelkező székesfehérvári tagvállalat 12 ezer négyzetméteren gyárt elektronikus vezérlőegységeket, egyéb elektronikai szerelvényeket, de beszállít a vasútiparba és háztartási gépekbe is gyárt alkatrészeket.
MTI