Félmillióval csökkentheti az amerikai munkahelyek számát a minimálbér-emelés

2014-02-19 08:43
Noha 16,5 millió alacsony bérből élő amerikai életszínvonalát megemelheti a Barack Obama elnök által javasolt minimálbér-emelés, annak következtében egy év alatt félmillió munkahely szűnhet meg - állapította meg a Kongresszusi Költségvetési Hivatal (CBO) kedden nyilvánosságra hozott jelentése.
Barack Obama egy hete rendelte el, hogy a jövő év elejétől a jelenlegi 7 dollár 25 centről 10 dollár 10 centre emeljék fel a szövetségi alkalmazottak minimális órabérét. Az elnök egyúttal sürgette a kongresszust, hogy 2016-tól országos viszonylatban, a versenyszférában is ugyanilyen mértékben emelje meg a minimális órabért.

A CBO szerint a 10 dollár 10 centes (majd indexált) minimálbér csökkenteni fogja a munkahelyek számát. Ez a mennyiség egy minimális értéktől egymillióig terjedhet, de a hivatal szerint az állások csökkentésének legvalószínűbb nagyságrendje félmillió körüli lehet. A pártok felett álló hivatal jelentésének közzététele nyomán rögtön politikai pengeváltás történt a kormányzat és az ellenzék között. Jason Furman, a Fehér Ház gazdasági tanácsadói testületének elnöke rámutatott, hogy független szakértők tanulmányai szerint a munkahelyek száma alig vagy egyáltalán nem csökkenne az elnök által javasolt béremelés esetén, és a magasabb bérek magasabb termelékenységhez és a munkafegyelem javulásához vezetnek majd.

Nancy Pelosi, a képviselőházi demokrata kisebbség vesztője szerint az emelés erősíti a létbiztonságot és csökkenti a jövedelemkülönbségeket is. "Ez a jelentés megerősítette azt, amit régóta tudunk: miközben segít néhányaknak, a munkabér kötelező emelésének valós ára van, beleértve azt is, hogy kevesebben fognak dolgozni" - közölte szóvivője útján John Boehner, a képviselőház republikánus elnöke.

Hangsúlyozta, hogy a politikának a munkahelyteremtést, nem pedig az állások megszüntetését kellene prioritásnak tekintenie.

A CBO szerint az Obama által szorgalmazott minimálbér-emeléssel a 16,5 millió legalacsonyabb jövedelmű amerikai mellett a magasabban fizetett alkalmazottak egy kisebb csoportjának is emelkedne az életszínvonala. A 10 dollár 10 centes órabér összesen 900 ezer ember számára tenné lehetővé, hogy a szegénységi küszöb fölé emelkedjen (ez egy négytagú család esetében évi 24 100 dollár). A minimálbér 9 dollárra történő emelése - ami összesen 7,6 millió embert érintene - 300 ezer számára tenné lehetővé a szegénységi szint alól való felemelkedést. Ebben az esetben 200 ezer állás léte kerülne veszélybe - derül ki a jelentésből.

A minimálbér emelése a CBO szerint néhány évig csekély mértékben csökkentené az államháztartási hiány növekedését is.A közvélemény-kutatások szerint az amerikaiak háromnegyede támogatja a minimálbér-emelés gondolatát. Ez a téma várhatóan a novemberi "félidős" kongresszusi választások fontos kampányeleme is lesz.

Az amerikai munkanélküliségi ráta jelenleg 6,6 százalék. A most érvényes, 7 dollár 25 centes országos minimális órabérnél jelenleg négy államban alacsonyabb a minimálbér, öt államban és egy területen pedig nem szabályozták ezt a kategóriát.

Az amerikai minimálbér reálértéke jelenleg az 50-es évek szintjén áll. Egy teljes munkaidőben minimálbéren foglalkoztatott alkalmazott évi 14 500 dollárt keres. Ilyen jövedelem mellett - egyetlen kereső esetén - egy négytagú család az állami kedvezmények ellenére is a szegénységi szint alá kerül.

Az Egyesült Államokban 1938 óta 22 alkalommal emelték a minimálbért, a növekményt azonban rendre felemésztette az infláció. Az elnöki hivatal szerint az inflációhoz igazított bérindexálás megakadályozná, hogy megismétlődjön az 1978 és 1989 közötti folyamat, amikor a minimálbér reálértéke 34 százalékkal csökkent. 1998 és 2006 között a visszaesés aránya 19 százalékos volt.
MTI