Miközben a Mollal kapcsolatban tavaly év végén, illetve idén januárban is folyamatosan az INA-ról, a magyar-horvát tárgyalásokról, illetve a Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgatót érintő eljárásokról szóltak leginkább a hírek, a társaság tranzakciós munkatársai hónapok óta megfeszítve dolgoztak egy nagy megállapodáson. Úgy tudjuk, hogy 2013 őszén a Mol egyszer már megállapodás-közelbe jutott a német BASF-csoporthoz tartozó Wintershall nevű céggel, ám akkor a tárgyalópartner váratlanul hátrébb lépett az asztaltól. Állítólag az okozott zavart az eladónál, hogy október végén az osztrák OMV igen magas áron vásárolt északi-tengeri jogokat a norvég Statoiltól.

Az osztrák-norvég tranzakciónak a teljes értéke 2,65 milliárd dollár volt, és ez a hír tárgyalási pozíciója átgondolására késztette a német partnert - mesélte egy forrásunk. Molos körökben azonban ekkor is tartotta magát a remény, hogy az üzlet nem esett kútba, csak tolódik. Így is történt, december közepén a felek büszkén jelenthették be a 375 millió dolláros tranzakciót, amellyel a Mol-csoport is megérkezett az északi tengeri offshore-fúrások világába. Azt régóta tudták az elemzők, hogy a Mol szénhidrogén kitermelése csökken, részben egyes mezők természetes kimerülése, a szíriai polgárháború, illetve orosz blokkok értékesítése révén is, és egyre inkább megoldandó feladattá vált a készletpótlás. Sokféle elgondolás él és sokféle útkeresés is zajlott párhuzamosan, de a Mol végül azért is érkezhetett meg az északi piacra, mert az likvid, lehet mezőket, jogokat, licenszeket adni-venni, legfeljebb az ár kérdés. Északon ugyanis angolszász és norvég szereplők dominálják a piacot, ez pedig egy tranzakciókban gazdag üzleti kultúra.

Kialakult egy bevett sorozat, a nagyok kilépnek olykor a régió egyes területeiről, mert már másra fókuszálják erejüket, és ilyenkor olyan specialisták érkeznek, amelyek kisebb, rugalmasabb, innovatívabb cégként még képesek nyereséget termelni, ebben is eddig inkább angolszász szereplők voltak sikeresek. Nemzetközi elemzőházak szerint bár a Mol a legnagyobb játékosokhoz képest kicsi cég, de jellegét tekintve a nagy, komplex olajipari cégek struktúráját követi, így nem feltétlenül ő a legjobb vevő, ám azzal biztosan nem vádolható, hogy északi megjelenésével úttörő a közép-európai cégek közül. Az OMV már régebben észak felé indult és igen óvatosan, szisztematikusan épiti stratégiáját (a régi Mol-OMV ellentét miatt a cégnél ez persze egyáltalán nem népszerű nézet). Két lengyel cég is jelen van már Északon, hiszen a PGNiG már vette egy kis részesedést a napi 140 ezer hordós Skarv mezőben, ahol a norvég Statoil a főnök, míg a szintén lenygel Lotos-nak is volt egy (igaz besült) norvég próbálkozása. Végül ekkor még szét kellett szedni a platformot, de a norvég adószabályok szerint, amit egyszer egy olajcég már beruházott, azt később leírhatja az adóból, az 1 milliárd zloty-t (72 milliárd forintot) nem akarta a cég benne hagyni a norvég államban, ezért elég drágán, de vett egy újabb termelési területet.

Ebbe a világba érkezett meg a Mol, és erről a Figyelő eheti számában olvashatnak részletes elemzést.