Gálával búcsúztatják az Alföldi-korszakot

2013-05-30 15:56
A Nemzeti Színház elmúlt öt évének záróeseményét június 30-án, vasárnap 18 óra és éjfél között rendezik meg a Csoport A Kultúráért (CSAK) és a színház szervezésében.
A Mohácsi János rendezésében megvalósuló nagyszínpadi gálára - amelynek keretében az Évad nézője-díjat is átadják - június 2-án, vasárnap 11 órától kezdik árusítani a belépőjegyeket a színház jegypénztárában, az Andrássy úti jegyirodában és az interneten - áll a Nemzeti Színház hírlevelében.

A gálát a főbejárat előtti kivetítőn is közvetíteni fogják a színház parkjában. Mint a hírlevélben írják: szeretnék, ha minél többen részesei lehetnének az eseménynek, és minél többen búcsúztatnák együtt a Nemzeti Színház Alföldi-korszakát.
Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház jelenlegi igazgatója június 30-ig vezeti a színházat, július 1-jétől Vidnyánszky Attila veszi át a teátrum irányítását. Az évad utolsó Kritikus Óráin, a május 30-i Mephisto után Koltai Tamás, a június 2-i Kvartett után Sebestyén Rita Júlia, a június 15-i Social Error után Nánay István beszélget az előadások alkotóival.
A Nemzeti Színház kiállításai az évad végéig látogathatóak. A legendás színésznő, Gobbi Hilda születésének 100. évfordulója alkalmából összeállított fotókiállítás a nézőtéri büfében, Mátyássy Jónás (Flashback Photo Studio) We All című, a Nemzeti Színház társulatáról készített fotókiállítása pedig az előcsarnokban látható.

MTI