Különösen igaz ez úgy, hogy az elmúlt hetek fejleményei alapján nagyon úgy fest, egyre több égitest helyzete ad okot aggodalomra.

Az első ilyen az immár kilencedik éve menetrendszerűen érkező orosz–ukrán gázárvita, amelyre épp a korábbi esztendők tapasztalatai miatt ma már senki nem kapja fel a fejét. Pedig talán most lenne okunk odafigyelni a fejleményekre, a nyilatkozatokat ugyanis finoman szólva sem lehet megnyugtatónak nevezni. Az egyik nap az ukránok közlik, hogy megállapodtak az oroszokkal, és csak jövőre fizetnek, a másik nap a Gazprom cáfol: szó sincs semmiféle egyezségről. Az ilyen, egymásnak ellentmondó hírek ritkán szoktak jót jelenteni.

Főleg akkor, ha a megegyezés híre alig néhány nappal azt követően röppen fel, hogy Ukrajna orosz nyomásra hátat fordított az EU-nak, a cáfolat pedig akkor érkezik, amikor egyértelművé válik: ezt néhány százezren (vagy inkább millióan) nem nézik jó szemmel északkeleti szomszédunknál. Azoknak, akik követik az ukrán belpolitikai helyzetet, lehet némi déjà vu érzése. Az oroszok ugyanis a 2004-es narancsos forradalom után is azzal honorálták Ukrajna távolodását, hogy elkezdték emelni az addig rendkívül olcsón adott gáz árát, és ezzel ki is robbant az első gázválság.

A keleti helyzet alapján tehát valóban érdemes lehet felkészülni egy krízishelyzetre, ami nyugodtan kicsúcsosodhat abban, hogy az oroszok egyszer csak elzárják a csapokat, s akárcsak 2009 elején, fél Európa gáz nélkül marad a két ország vitája miatt.

Amennyiben így alakul, a kulcskérdés az lesz, meddig bírja Magyarország az orosz import nélkül, mennyi gáz van a hazai tározókban. Bár az elmúlt hetekben az itthoni belpolitikában ez a kérdés is komoly vihart kavart, december elején az immár állami kézben lévő tárolókban – a cégek saját adatai szerint – nagyjából 30-35 napra elegendő energiahordozó volt. (Az, hogy ebben benne van-e a párnagáz, aminek kitermelése a tároló megsemmisülését eredményezné, már más kérdés.) Papíron tehát egy hónapig akkor is kihúznánk orosz gáz nélkül, ha csak abból fedeznénk a fogyasztást, márpedig ez nem így van.

Ennek ellenére nem lehet a problémát félvállról venni. Ha ugyanis leáll az import – az öt évvel ezelőtti helyzethez hasonlóan –, egész biztosan életbe lépnek fogyasztáskorlátozási intézkedések. Márpedig egy az ipari fogyasztókra vonatkozó komolyabb korlátozás egy hét alatt még a kormányzat igencsak optimista GDP-növekedési várakozásának is legalább a negyedét elvinné.