Gyurcsány Ferenccel csak nyerni lehet

Baka F. Zoltán
2014-01-16 13:49
Nagyjából 400 ezer plusz voksot remélnek a Fideszben attól, hogy a baloldali ellenzéki pártok - köztük a Gyurcsány Ferenc irányította DK - közös listán indulnak tavasszal.
„A Fidesz sikere esetén valamelyest változhat a kormányzati struktúra" - hallottuk megbízható forrásokból. Az elmondottak alapján úgy tűnik, Orbán Viktor miniszterelnök utódjának „felépítése" lesz az egyik mozgatórugója az átalakításoknak. A tervek szerint Lázár János államtitkár a továbbiakban miniszteri státuszban vezetheti a Miniszterelnökséget, valamint ő lesz az egyik miniszterelnök-helyettes. Jelenleg Semjén Zsolt, illetve Navracsics Tibor igazságügyi és közigazgatási miniszter helyettesítheti Orbánt.

Megszólalt Lázár>>>>


Lázár szerepét tovább erősíti, hogy az új ciklusban hozzá kerülhet a közigazgatás, azaz a Navracsics Tibor által vitt két terület közül az egyik. A kormányzati struktúra fentiek szerinti átalakítása egyértelművé teszi, hogy Lázár János léphet Orbán helyébe. Ennek idejére is hallottunk tippeket. Áder János köztársasági elnök öt éves ciklusa 2017-ben jár le, s benne van a pakliban, hogy - bár a rá vonatkozó törvényi előírások lehetővé tennék, de - nem kap még egy ciklusra politikai támogatást. Helyette Orbán Viktor kerülhetne a Sándor-palotába, míg Lázár a miniszterelnöki székbe. Az lenne az érdekessége ennek a váltásnak, hogy ciklus közben, egy évvel a következő parlamenti választás előttre muszáj időzíteni. Vagyis feltételezhető, hogy csak akkor adja át helyét Orbán, ha ennyire közel a választásokhoz beton biztosnak érzi a Fidesz támogatottságát a választók körében. Addig pedig Lázárnak kell majd bizonyítania, hogy alkalmas a Fidesz és az ország vezetésére Orbán után.

A cikket teljes terjedelemben elolvashatja a Figyelő hetilap 2014/3. számában.