Nem attól, hogy mindenáron boldogabbak akarunk lenni. Gondolja meg: nem az az ember erkölcsös, aki mindenáron erkölcsös akar lenni, hanem az, aki tiszteletben tatja embertársai érdekeit, és ahol lehet, segít másokon.

Van valami, amit esetleg meg kellene fogadnunk, hogy nem teszünk 2014-ben?
Széchenyi Istvánt idézve: „Valóban szomorú az eset... mert gyűlölségi hajlama nem egy magyarnak koránt sincs kimerítve azon antipátia által, mellyel az arisztokrácia iránt viseltetik, de midőn con amore gyűlöli ezt, nem kevésbé gyűlöli a kormányt, gyűlöli az egyházi rendet, gyűlöli a katonákat, gyűlöli a németet, gyűlöli a horvátot, gyűlöli a tótot, gyűlöli a görögöt, gyűlöli a városi polgárt, gyűlöli a kereskedőt, gyűlöli egyik a másikat stb., szóval gyűlöl mindent..." Mutatis mutandis ma is ránk illik ez a kórkép. Az általános bizalmatlanságnak, rosszindulatnak, acsarkodásnak ebben a mérgezett légkörében nem lélegezhet szabadon az ember. Bizalmatlanságunkkal, gyűlölködésünkkel önmagunkat fojtjuk meg.
Mindnyájunkat érnek csalódások, igazságtalanságok.

Ön viszont az elmúlt évtizedekben töretlen optimizmussal szemlélte a társadalom alakulását, változásait. Hogy csinálja?
Genetika. Naivitás. Utálom a panaszkultúrát. Kedvem sincs rossz kedvvel még fokozni a rosszat. Meg tudom, hogy a hullámvölgyek után hullámhegyek jönnek, jöhetnek.

Ha ma újra írna Diagnózisokat, mi lenne a legfontosabb két-három megfigyelése, diagnózisa a magyarországi társadalomról 2013-ban?
Sajnos az, hogy a kádárizmus betegségei (későfeudális torzulások, infantilizmus, felelőtlenség, szolidaritáshiány, elvadult individualizmus, korrupció, közöny, kölcsönös bizalomhiány, stb.) még ma is kínozzák, bénítják ezt a szerencsétlen társadalmat. És fel vagyok háborodva, hogy az elmúlt két évtizedben az ország vezetői nem gyógyították, hanem súlyosbították ezeket a betegségeket. Elfecséreltünk két évtizedet.

Egyre inkább úgy érzi az ember, hogy nincs érdemi kommunikáció a politikai szekértáborok között. Mintha a személyes kommunikációban is érvényes lenne az, hogy egyre erősebb a kompetitív kommunikáció. Megtanulhatunk még empatikusan odafigyelni egymásra, meghallani azt, amit mond a másik?
A magyar társadalom súlyosan beteg...

Az interjú további részleteit keresse a Figyelő hetilap ünnepi, dupla számában.