Itt van Magyarország nyugdíjtérképe

Harc a nyugdíjasok szavazataiért
Baka F. Zoltán
2014-02-06 13:00
A legrosszabb helyzetben lévő budapesti kerületben is nagyobb nyugdíjat fizetnek, mint bármelyik megyében - derül ki Magyarország nyugdíjtérképéből, amit az ONYF segítségével készített el lapunk.
Budapesten Józsefváros (vagyis a VIII. kerület), az országban pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg megye nyugdíjasait illeti a legkisebb nyugdíj (ami ez esetben főellátást jelent, tehát a kapható különböző járandóságok közül a legnagyobbat), a legtöbb pénzt pedig a II. kerület, illetve Fejér megye idősei kapják kézhez havonta. A különbség Budapest esetében eléri a 30 ezer forintot, vagyis az átlagnyugdíj harmadát. Vidéken nincs ekkora különbség, nagyjából 25 ezer a differencia. Viszont az is igaz, hogy sehol az országban nem hoz a postás, vagy utal a biztosító annyi nyugdíjat (átlagban, természetesen), mint a főváros bármelyik kerületében. A józsefvárosiak tehát csak a többi kerülethez képest maradnak el, egyébként jobban állnak bármelyik megyénél.



Az arányok sokáig maradhatnak így, a Figyelő információi szerint ugyanis akkor sem változik a nyugdíjszerzés jelenlegi, felosztó-kirovó módja, ha a baloldali tömörülés nyer a tavaszi választáson. Korózs Lajos, a szocialista párt szakpolitikusa szerint, ha egyáltalán sor kerül váltásra, a német pontrendszer vagy a svéd (NDC) modell bevezetése „egy nagyon hosszú és konszenzussal meghozható döntés lehet csak". Magyarul az egyéni számlára, valamint a gazdaság mindenkori teljesítőképességére épülő nyugdíjrendszer belátható időn belül nem váltja fel a mostanit. A Fideszben pedig végképp nem szerepel napirenden a váltás: az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint a nyugdíjrendszer stabilizálása megtörtént a kötelező magán-nyugdíjpénztári befizetések eltörlésével, a 2012-től bevezetett inflációkövető nyugdíjemelés pedig hosszútávon képes biztosítani a nyugdíjak értékének megőrzését.

További részletekért lapozza fel a Figyelő hetilap 2014/6.számát.