Hároméves mélypontra süllyedt decemberben az új munkahelyek száma az Egyesült Államokban

2014-01-10 16:04
A vártnál nagyságrendekkel kevesebb, mindössze 74 ezer új munkahely létesült decemberben az az amerikai gazdaság mezőgazdaságon kívüli szektoraiban - közölte pénteken az amerikai munkaügyi minisztérium. Az adatközlés után hirtelen meredeken gyengült a dollár az euróval szemben.
A dollár gyengülését az sem akadályozta meg, hogy 38 ezer fővel felfelé, 241 ezerre módosították a novemberi adatot.

A washingtoni munkaügyi tárca tájékoztatása szerint 2013 utolsó hónapjában több mint ötéves mélypontra, 6,7 százalékra csökkent a munkanélküliség, de ennek fő oka az aktívan állást keresők számának csökkenése.

Azoknak a munkaképes korú amerikaiaknak az aránya, akik dolgoznak vagy aktívan munkát keresnek, 63 százalékról 62,8 százalékra csökkent, ami több mint 35 éves mélypont, és azt jelenti, hogy 347 ezer fő kiesett a rendszerből.

A Reuters hírügynökség kommentárja szerint nem lehet kizárni, hogy az új munkahelyek számának meredek visszaesése csak átmeneti, mert egyszeri okai vannak, többek között az Egyesült Államok középső és északi részét sújtó sarkvidéki hideg.

A megkérdezett elemzők 196 ezres növekményt vártak, de sokan közülük az e heti munkaerő-piaci adatok láttán módosították fölfelé előrejelzésüket. Az ADP statisztikai vállalat havi foglalkoztatási jelentése szerint 238 ezerrel nőtt a munkavállalók száma decemberben az Egyesült Államokban, és az év utolsó hetében csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma.

A munkaügyi minisztérium adataiból kiderül: lényegesen csökkent az építőiparban létesült új munkahelyek száma, és csökkenés volt a kormányzati szektorban is. Ugyanakkor 2013-ban havonta átlagosan 182 ezer új munkahely létesült az Egyesült Államokban, ami nagyjából megegyezik a 2011-es és a 2012-es adattal.

A vártnál gyengébb decemberi foglalkoztatási adat miatt elképzelhető, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed illetékes testülete következő, január 28-29-i ülésén nem folytatja a gazdaságélénkítő célú kötvényvásárlások jelenleg havi 75 milliárd dolláros volumenének csökkentését.
MTI