Helyreigazítást kér és bírósághoz fordul a Mc Donald's

válassz
2014-01-08 16:10
Azonnali helyreigazítási kérelemmel fordul a Gazdasági Versenyhivatalhoz a Mc Donald's, mivel úgy vélik, a GVH valótlan állításokat közölt több termékükről is. A cég szerda délután közreadott nyilatkozata szerint, nem vezették félre hirdetéseikben a fogyasztókat, ezért bírósághoz fordulnak a Versenytanács határozatának felülvizsgálata céljából.
A Mc Donald's szerkesztőségünkhöz eljutatott nyilatkozata a GVH határozatával, illetve mai közleményével kapcsolatban:

"Meggyőződésünk, hogy nem tévesztettük meg a fogyasztókat az eljárásban vizsgált csirkés termékeink kommunikációjával. A versenyhivatali eljárás során bebizonyítottuk, hogy minden tekintetben az érvényes szabályozásnak megfelelően jártunk el, és valamennyi vonatkozó hazai és EU-s jogszabályt betartva hirdettük és értékesítettük termékeinket. Az eljárás során kifejtett álláspontunkat fenntartjuk, és a Versenytanács határozatának bírósági felülvizsgálatát kérjük.

Továbbá azonnali helyreigazítási kérelemmel fordulunk a GVH-hoz, ugyanis valótlan állítás, és a Versenyhivatal is tévesen tette ma közzé, hogy a panírozott termékek és a csirkemell csíkok nevű termékeink darált csirkebőrt tartalmaznának. Ezek a termékek egyáltalán nem tartalmaznak csirkebőrt, és ilyen értelmű megállapítás a GVH saját határozatában sem szerepel.

A grillezett csirkehúsos termék tartalmaz csirkebőrt, az anatómiai aránynál kisebb mértékben. A bőr hozzáadására ennél a terméknél azért van szükség, hogy a hús élvezeti értéke megmaradjon, ne váljon szárazzá a grillezést követően.

A GVH vizsgálatában érintett négy termék tehát a következő összetevőket tartalmazza:

Grillezett csirke - csirkemell filé, bőr, páclé, növényi olaj - grillen sütve
Panírozott csirke - csirkemell filé, páclé, panír - növényi olajban kisütve
Csirkemell csíkok - csirkemell filé, páclé, panír - növényi olajban kisütve
Ropogós csirkemell csíkok (filé) - csirkemell filé, páclé, panír - növényi olajban kisütve"