Hosszú vajúdás - Nincs babyboom

válassz
2013-11-02 14:00
Az eddigi adókönnyítések nem hozták el a bébiboom-ot, ezért kormánypárti képviselők újabb kedvezményekkel próbálják kedvezőbb helyzetbe hozni a sokgyermekes szülőket. A büdzsével párhuzamosan tárgyalt 2014-es adócsomaghoz érkezett indítványok egyikét az a Révész Máriusz jegyzi, aki a Fideszben a demográfiai programért felelős munkacsoportot vezeti. A politikus kezdeményezésének a lényege, hogy a nagycsaládos szülők könnyebben térhessenek vissza a munkába. Ennek érdekében kínálna adókedvezményt a munkaadóknak, arra ösztönözve őket, hogy vegyék fel a sokgyerekes szülőket.
A javaslat szerint három évig teljesen mentesülne a szociális hozzájárulási adó megfizetése alól a foglalkoztató, amennyiben olyan három, vagy több gyermeket nevelő munkavállalót alkalmaz, aki gyedben vagy gyesben, illetve gyermeknevelési támogatásban részesül. Ez azt jelenti, hogy legfeljebb bruttó 100 ezer forintig nem kell utánuk befizetni a 27 százalékos adót a társadalombiztosításba, mint ahogy szakképzési hozzájárulást sem kell utalni. Az ezt követő két évben pedig 14,5 százalékos kedvezményt vehet igénybe a munkaadó, vagyis ennyivel alacsonyabb adóval tartozik az államnak ebben az időszakban. Az ennél kisebb családok esetében maradna a jelenlegi szabály, vagyis két évig teljes mentességet élvez a munkáltató, a harmadik évben pedig csökkentett mértékű kedvezményt vehet igénybe. Révész azzal indokolja a javaslatát, hogy a 3 vagy több gyermeket nevelő édesanyák elhelyezkedési lehetőségei és munkahely-megtartási esélye kisebbek, mint az 1 vagy 2 gyermeket nevelő nőké.

Egy másik képviselő is fontosnak tartotta, hogy az adótörvényeken keresztül támogassa a családosokat. Aradszki András, a kisebbik kormánypárt, a KDNP frakciójának tagja úgy javítana a családok helyzetén, hogy az adómentesen nyújtható juttatások közé sorolná be a bölcsődei, családi napközi által nyújtott szolgáltatást.
Rögtön érthetővé válik a kormánypárti politikusok népesedéspolitikai aktivitása, ha rátekintünk a Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi jelentésére a születések alakulásáról. Minden eddigi törekvés ellenére tovább csökken a születések száma: idén január és augusztus között 3,5 százalékkal kevesebb gyermek jött világra, mint tavaly a hasonló időszakban. Ez 2093 gyermeket jelent, ennyivel kevesebben jöttek világra. Idén nem egy olyan hónap volt, amikor a hétezret sem érte el az élveszületések száma. A korábbi években erre nem volt példa. Matolcsy György nem oly rég, még nemzetgazdasági miniszterként gyerekboom-ról álmodozott, amikor a kormány adópolitikáját, szélesebb értelemben pedig saját gazdaságfilozófiáját méltatta. A jelek szerint az áttörésre még várni kell.