Huszonkét településen ott maradhat a szemét

válassz
2013-10-10 11:55
Huszonkét Heves megyei önkormányzat kapja meg a napokban a hulladékszállítási szerződés felmondásáról szóló értesítést a pétervásárai székhelyű PEVIK Kft.-től. Az ügyvezető igazgató szerint a cég nem tudja tartani a lépést a "rezsicsökkentett" árakkal, már most működési hitelre van szükségük a munkavégzéshez.
Garai Ferenc elmondta, a 100 százalékban önkormányzati tulajdonú PEVIK-et öt észak-hevesi település, Pétervására, Erdőkövesd, Váraszó, Ivád és Kisfüzes alapította a hulladékszállításon túl útjavítással, intézmény-fenntartással, csatornázással kapcsolatos feladatok elvégzésére. A ma már kizárólag kommunális hulladékszállítással foglalkozó társaság közel 50 ezer ember számára biztosítja a szolgáltatást.

"A tavaly, illetve az év elején megállapított áraink a törvényi szabályozás miatt ma már jelentősen elmaradnak a valós költségektől. Átlagosan 350 forintért ürítjük a kukákat, noha az most már közel 430 forintba kerül" - mutatott rá Garai Ferenc. Hozzátette: a szolgáltatási versenyben a költségeiket fedező áron nyerték el a munkát. Nyereségük azonban egy és öt százalék között sávban mozgott, amelyből fedezni kellene az új, törvények szabta költségeket. A rezsicsökkentés és az e-útdíj így méltánytalanul hátrányos helyzetbe hozta a céget, amely eddig is csak szolgáltatott és nem nyereségre törekedett.
Az igazgató utalt arra is, hogy a jellemzően aprófalvas-szerkezetű, rossz utakkal terhelt térségben a költségeik eleve magasak. Heves megyében nem véletlenül kerül sokba a szemétszállítás, itt ugyanis - egyedül a megyék közül - nincs lerakó. A hulladékot Nógrád megyébe, illetve az egri átrakóba, onnan pedig a borsodi Hejőpapiba kell szállítani.
A pluszterhek miatt szeptemberben kéréssel fordultak az érintett több mint 30 önkormányzathoz, hogy kompenzálják az év során megjelenő plusz költségeiket. Ezt a megadott határidőig csak néhány település vállalta, 22 nem, így ők megkapják a hulladékszállítási szerződés felmondásáról szóló értesítést - közölte Garai Ferenc.
"Természetesen év végéig mindenhonnan elvisszük a hulladékot, de a kompenzációt nem vállaló önkormányzatoknak haladéktalanul új szolgáltató után kell nézniük. Január 1-jétől csak az indokolt költségek megfizetése után tudjuk vállalni a szemétszállítást" - jelentette ki az igazgató. Hozzátette: a probléma nem csak a PEVIK-nél jelentkezik, a megoldáshoz kormányzati beavatkozásra van szükség.

MTI