Idén nem kapnak cafeteriát a tanárok

2013-08-12 12:22
Szeptembertől nem fognak cafeteriát kapni a pedagógusok, talán csak jövőre. A köznevelésért felelős államtitkárság szerint a tanév elkezdődhet a kollektív szerződés nélkül is - írja a vg.hu.
A 2014. évi költségvetési tárgyalásokat követően tudunk bővebb információt adni arról, hogy részesülnek-e majd cafeteriában, azaz béren kívüli juttatásban a pedagógusok - nyilatkozta a Köznevelésért Felelős Államtitkárság. Ezek alapján a tanárok idén szeptembertől nem fognak béren kívüli juttatást kapni, jövőre talán. Korábban, amíg az iskolák fenntartói például az önkormányzatok voltak, a fenntartók maguk dönthették el, hogy adnak-e cafeteriát, vagy sem az iskolákban dolgozóknak. A törvény szerint a köztisztviselőknek jár évente 200 ezer forint béren kívüli juttatás, míg a közalkalmazott pedagógusoknak csak adható volt.

A vg.hu-nak a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ), mind a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) vezetője úgy nyilatkozott: mindent megtesznek azért, hogy cafeteriát kapjanak a tanárok szeptembertől. Bár Galló Istvánné, a PSZ vezetője nem látott sok esélyt arra, hogy miután a béremelésnek is csak a 60 százalékát kapják meg szeptembertől a pedagógusok, béren kívüli juttatásban részesülnének.