Irodalmi kalandok a képernyőn

Szűts zoltán
2013-05-30 07:10
A néhány nemrég elérhető okostelefonos alkalmazásnak köszönhetően az olvasók már lehetőséget kapnak, hogy mobileszközeik segítségével bebarangolják az ismert regények valós, ma is létező helyszíneit. Ezentúl pedig egy könyv, számítógép és webkamera révén szó szerint életre kelthetik a szöveget, illetve maguk is szerzővé válhatnak.
Az irodalmi művek mobilalkalmazássá alakításában a legfontosabb szempontot az élményszerűség játssza, ennek hiányában a felhasználók gyorsan megunják őket. A 2010-es évektől az okostelefonok már olyan erős processzorral és széles sávú interneteléréssel, illetve kijelzővel rendelkeznek, mely lehetővé teszi az élményteli multimédiás tartalmak fejlesztését. A ma már rendelkezésre álló teljes HD-képernyőkre a játékok után szép csendesen megjelent az irodalom is.


Budapest anno

Ottlik Géza Budapesten játszódó Hajnali háztetők kisregényéből okostelefonra és táblagépre szánt irodalmi sétát készített a közelmúltban a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézete. A vállalkozás azért is egyedülálló, mivel az alkalmazás tartalmának létrehozásában a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteménye mellett a Budapest...

A cikk további része csak Figyelő-előfizetők számára érhető el, vagy olvassa el a teljes cikket a Figyelő 2013/22 számában.
Olvasáshoz kérjük, adja meg előfizetési azonosítóját.
Kérjük, olvassa a szabadon felhasználható cikkeinket!