Ismét lesz repülőjárat Pozsony és Prága között

2013-11-14 12:34
Több mint két évig tartó szünet után decembertől ismét lesz közvetlen repülőgépjárat Pozsony és Prága között - tájékoztatta a pozsonyi repülőtér (BTS) sajtóosztálya csütörtökön az MTI-t.
A megújult járatot december 11-től a cseh nemzeti légitársaság, a CSA üzemelteti.

A Pozsony-Prága járat eleinte a hét három napján, hétfőn, szerdán és pénteken napi két alkalommal közlekedik majd mindkét irányba, az üzemeltető tervei szerint a gépek tavasztól minden hétköznap, illetve vasárnap is repülnek.

"A járatot üzemeltető CSA a két város közötti légi kapcsolat létrejöttének kilencvenedik évfordulóján újítja meg a járatot" - mondta az MTI-nek Veronika Sevcíková, a pozsonyi repülőtér szóvivője. Kifejtette: az egykori csehszlovák repülőtársaság első légi járata volt a Prága-Pozsony vonal, az első járat 1923-ban landolt Pozsonyban, akkor még egyetlen utassal a fedélzetén.

A Pozsonyt Prágával összekötő járat évtizedekig, megindítását követően gyakorlatilag Csehszlovákia fennállásának egész időtartama alatt működött, üzemeltetését 2011-ben függesztették fel.
MTI