Ha van olyan része a világnak, amely előidézhet egy világméretű gazdasági földcsuszamlást, akkor az Európa.

Az amerikai Lehman Brothers befektetési bank 2008-as csődje a kezdődő hitelválságot az elmúlt 80 év legpusztítóbb gazdasági krízisévé változtatta. Az államok és a központi bankok beavatkozása megmentette a világot egy második depressziótól. A mély és elhúzódó recessziót azonban nem tudta megakadályozni. A fejlett országok közül sokan még most is csak kászálódnak ki a gödörből. Öt évvel a szerencsétlenség után két nagy kérdés vár válaszra. Az első: biztonságosabb lett-e a világ pénzügyi rendszere? A második: kialakul-e egy következő válság?

A gyors válasz mindkét kérdésre az igen. A globális pénzügyi rendszer kevésbé sérülékeny, mint a krízis előtt volt, köszönhetően az ágazat reformjainak. Az Egyesült Államok vállalatai meg szabadultak rossz adósságaik többségétől. A veszélyzónák ma máshol vannak, s valószínűtlen, hogy a 2008-as eseményekhez hasonló összeomlás fenyegetne. Ahhoz azonban elég rossz a helyzet, hogy a gazdasági növekedés jelentősen visszaessen.

AZ APOKALIPSZIS ELŐJELEI
A Lehman csődjéből azért lett globális katasztrófa, mert három kulcsfontosságú területen indította el a lavinát. Először is a pénzügyi szektor nyakig eladósodott volt az ingatlanpiaci buborék következtében. Másodszor: a pénzintézetek által kidolgozott konstrukciók olyan bonyolultak voltak, hogy senki nem értette azokat. Nem lehetett tudni, hogy melyik eszköz mennyit is ér pontosan, és ki a tulajdonosa. Bizonytalan volt az is, vajon az egyes országok kormányai milyen mértékben segítik ki a gazdasági szférát, ha a pénzügyek összeomlanak. A következő válságok előrejelzéséhez hüvelykujjszabályként szolgálhat e három tényező: az eladósodottság növekedése, az egyes piaci szereplők közötti kapcsolatok megértése, illetve az állami szabályozás kiszámíthatósága.

A pénzügyi piacokat alaposan átvizsgálták és újraszabályozták 2008 óta. Az előbb említett három tényező közül itt volt a legnagyobb előrehaladás. Az új bázeli tőkeegyezmény (Bázel 2) szigorította a bankok tőkemegfelelési követelményeit. Az átláthatóságot tovább javították más ágazati reformok. Ilyen például az, hogy a derivatív termékekkel folytatott kereskedést elszámolóházak alá rendelték.

A legkevesebb előrelépés abban a kérdésben történt, hogy mi a teendő akkor, ha nagybankok mennek csődbe. Ezzel kapcsolatban csak ígéretes ötlet szintjén vetődött fel, hogy globális szabályokat kellene hozni, amelyek alapján a csődközelben lévő pénzintézetet kötvénykibocsátások révén lehetne megmenteni.

Az amerikai pénzügyi rendszer biztonságosabbá vált. Az ország nagybankjai több tőkét vonzottak, és több rossz követelést írtak le, mint más országok pénzintézetei. A kockázatos befektetésekkel súlyozott tőkemegfelelési mutató az Egyesült Államokban 13 százalék körül van, ez jóval kedvezőbb, mint amekkorát a globális szabályozás előír, és 60 százalékkal jobb, mint a válság előtti szint. Az ingatlanárak kiigazítása megtörtént, a háztartások csökkentették eladósodottságukat. Az államadósság ugyan emelkedett, de ennek legnagyobb része a lakossági adósság csökkenéséhez köthető.

A gazdasági növekedés kezd beindulni, a költségvetési hiány viszont továbbra is bukdácsol. Buborékok kialakulásának jelei is tapasztalhatók az amerikai pénzügyi rendszerben. Így például a vállalati kötvények piacán vagy olyan mérlegen kívüli tételek esetében, mint a diákhitelek és a közszféra nyugdíjalapjai. Ezzel együtt az Egyesült Államok jelenleg nem tűnik veszélyforrásnak a globális pénzügyi rendszerre nézve.

Nagy-Britannia és Japán kevesebbet változott. A japán miniszterelnök nevével fémjelzett gazdaságpolitika, az abenomics javította ugyan a szigetország gazdasági kilátásait, az államadósság azonban így is közel van a GDP 250 százalékához. A briteknél a költségvetési megszorítások és a gyenge lakossági beruházások hoztak némi gazdasági élénkülést. Ez azonban ugyanazokra az összetevőkre, főleg az emelkedő ingatlanárakra épül, mint amelyek a válságot okozták. Nagy-Britannia nem fogja bedönteni a világgazdaságot, de egy az állami és a magánszektor beruházási fellendülésére alapozott növekedés lényegesen biztonságosabb volna.

De mi a helyzet a feltörekvő országokkal, amelyek közül nem egynek az adóssága jócskán megemelkedett? Kínát gyakran emlegetik egy készülődő új Lehman-válságként. A Középső Birodalomban 2008 óta a hitelezés szinte robbanásszerűen emelkedett. A világ második legnagyobb gazdaságában egyes becslések szerint az adósság már meg is haladja a GDP 200 százalékát. A kínai pénzügyi rendszer nem igazán nevezhető beágyazottnak a globális financiális hálóba. De csakúgy, mint Amerikában 2008-ban, Kínában is bizonytalan, hogy valójában mekkora is az adósság és pontosan mennyit fizetnek vissza belőle.

Az ázsiai óriás esetében a Lehman-kritériumok harmadik eleme lesz kulcsfontosságú. Miként viselkedik a kormányzat, ha beüt a mennykő? Az ország nettó megtakarító, a bankrendszert túlnyomó részben a betétek finanszírozzák. Az államnak megvannak a pénzügyi eszközei arra, hogy a bedőlt hiteleket kompenzálja. Mindez abba az irányba mutat, hogy nem valószínű egy azonnali, hirtelen pénzügyi összeomlás.

Számos más feltörekvő országban is, Brazíliától Thaiföldig, jellemző volt az eladósodás. A nagy különbség Kínához képest az, hogy ezek az államok erősen kitettek a nemzetközi tőkeáramlásnak. Szükségük van a külföldi pénzre. Így a napjainkban tapasztalható tőkeínség lenyomja ezen országok devizáinak árfolyamát. Ez történt például Indiában is. A dollárhoz képest gyengülő árfolyammal márpedig nehezebb finanszírozni a folyó fizetési mérleg hiányát. Az 1990-es években az ehhez hasonló jelenségek okoztak válságokat.

Most azonban a legtöbb állam pénzügyi védelmi rendszere már sokkal erősebb. Jellemző a lebegő árfolyam, s jóval több adósságot bocsátottak ki saját devizában, mint mondjuk dollárban. Ráadásul a devizatartalékok szintje is jelentősen magasabb. A törököknél fordulhat azért válságosra a helyzet, de a feltörekvő országok nagyobb része megússza a gazdasági növekedés lelassulásával.



ÁRNY EURÓPA FELETT
Ha van olyan része a világnak, amely előidézhet egy világméretű gazdasági földcsuszamlást, akkor az Európa. Egy évvel ezelőtt sokkal rosszabb volt ugyan a helyzet, de az aggodalom nem múlt el. Az öreg kontinens adósságproblémái egyre súlyosabbak. Az európai bankok tőketartalékai soványabbak, mint amerikai társaiké, s kevesebb adósságot is írtak le. A periféria országainak recessziója miatt az adósságterhek törlesztése nehezen megy. A túl sok megszorítás kontraproduktívnak bizonyult. Kockázati tényező a politika is. A munkanélküliségi ráta nagyon magas, ez a szélsőségek előretörését okozhatja. Az alvajáró politikai vezetők képtelenek megállapodni a szükséges reformokról.

Így például a bankunióról. Nem próbálták ki azt sem, vajon hogyan működik a gyakorlatban az Európai Központi Bank bátor fogadkozása, amely szerint „bármibe is kerül”, megmenti az eurózónát. Lehman méretű katasztrófa egyelőre nem látszik a horizonton. Szerte a világban azonban számos kis kríziskezdemény tűnt fel, közülük az európai igen nagyra hízott. Öt év telt el a Lehman-katasztrófa óta, és a globális pénzügyi rendszer még mindig nagyon távol van a biztonságtól.