Jegybankelnök: Szlovénia EU-segítség nélkül is képes feltőkésíteni bankjait

2013-10-28 16:42
Szlovénia előreláthatólag a piacról is képes lesz finanszírozni a bedőlt hitelek terhe alatt megroggyant bankrendszere szanálását, vagyis nem lesz szüksége európai mentőcsomagra - mondta a szlovén jegybank kormányzója egy hétfőn megjelent interjúban.
A döntő részben állami tulajdonban lévő szlovén bankoknál 7,9 milliárd euró a bedőlt hitelek nagysága, ez a hazai össztermék (GDP) 22,5 százaléka. A kormány 1,2 milliárd eurót különített el a 2014-es költségvetésben a három legnagyobb bank feltőkésítésére.

Elemzők szerint ez az összeg nem lesz elég."Ha több pénzre lesz is szükség, továbbra is úgy gondolom, a piacokról elő tudjuk teremteni" - mondta a szlovén központi bank elnöke a bécsi Der Standard napilapnak adott nyilatkozatában.

Bostjan Jazbec megismételte, hogy a terveknek megfelelően hamarosan befejeződik a szlovén bankok stressztesztje, amelynek eredményét novemberben közlik.

A szlovén kormány és a jegybank ettől teszi függővé, hogy európai uniós segítséget kér-e a bankmentő programhoz.

Szlovénia igyekszik elkerülni, hogy az euróövezet öt tagállama - Görögország, Írország, Spanyolország, Portugália és Ciprus - után ő is kénytelen legyen igénybe venni az euróövezeti mentőalap támogatását.
MTI