Jelentősen erősödhet a kkv-k bankok közötti mobilitása

2013-12-04 16:16
Az OTP Bank szerint élénkítheti a kisvállalkozások bankváltási hajlandóságát az év elején bevezetett, és augusztus 1-jén megemelt pénzügyi tranzakciós illeték, amely megnövelte a bankszámlaköltségeket, és felnagyította a számlák közötti díjkülönbségeket; a váltási hajlandóság erősödésére számítva megszaporodtak a piacon a kedvezményes vállalkozói számlanyitási ajánlatok.
A hitelintézet közleményében ismerteti: a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) felkérésére készült korábbi kutatás szerint a megkérdezettek 78 százaléka ugyanannál a banknál vezette fő számláját, ahol a vállalkozás indulásakor nyitotta. Amikor pedig arról kérdezték: leváltaná-e a jövőben bankját, illetve nyitna-e más banknál új folyószámlát, a válaszadók csaknem 90 százaléka elutasította ezt a lehetőséget.

A pénzügyi környezet megváltozásával azonban a bankok közötti mobilitás erősödésére számítanak a piaci elemzők és maguk a bankok is. Csonka Tibor, az OTP Business ügyvezető igazgatója a közleményben kiemeli: piaci elemzések bizonyítják, hogy évente több százezer forint maradhat egy átlagos teljesítményű kisvállalkozásnál, amennyiben az igényeinek, pénzforgalmának, pénzügyi magatartásának legjobban megfelelő számlát választja. Mindez a szakember szerint felértékeli az ügyfeleknél a tudatos bankválasztást, a bankok oldalán pedig a megfelelő ár-érték aránnyal bíró szolgáltatások kínálatát.

A vállalkozásra szabott számlacsomag kiválasztásának jelentőségét bizonyítja az elemző online portál, a Bankmonitor közelmúltban készült számítása is, amely szerint a legjobb bankszámla kiválasztásával elérhető költségelőny akár 2 százalékkal is növelheti az éves profitot egy 10 százalékos bevételarányos nyereséggel dolgozó vállalkozónál. A testhezálló számla kiválasztásának tétje azért is nagy, mert a felmérések szerint a kis-és középvállalkozások négyötöde egyetlen bankhoz kötődik, csak 16 százalékuknak van több banknál pénzforgalmi számlája. A nagyobb készpénzforgalmú kisvállalkozások a számlavezető bank kiválasztásánál még az év elején is a bankfiók fizikai közelsége alapján döntöttek, a banki költségek inkább csak a jelentős számú utalást lebonyolító vállalkozásoknál játszottak elsődleges szerepet. A preferenciák azonban változóban vannak, ma már minden vállalkozási formánál egyre nagyobb hangsúlyt kap a banki szolgáltatásokért fizetett díjak leszorítása.

Az ügyvezető igazgató szerint a bankok közötti mobilitást segíti az is, hogy most több, jelentős díjkedvezményt kínáló számlanyitási lehetőséget találhatnak a kis-és középvállalkozások, amelyeknek lehetőségük van például arra, hogy meghatározott ideig akár havidíj mentesség mellett próbálják ki egy új bank szolgáltatásait.
MTI