Jó hete lehet a BÉT-nek

válassz
2013-10-21 09:26
A kedvező nemzetközi hangulat miatt emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az MTI által megkérdezett szakértők.
Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője elmondta: a nemzetközi légkör pozitív, Amerikában és Ázsiában is jelentős emelkedés volt. Az elemző szerint ez a kedvező hangulat a BÉT-en is éreztetheti a hatását hétfőn.

Szintén emelkedésre számít a magyar tőzsdén Mezei Ákos, a Buda-Cash Brókerház Zrt. üzletkötője, aki ugyancsak a pozitív nemzetközi hangulatot emelte ki. A múlt hét utolsó napjaiban az amerikai indexek jól alakultak, és az ázsiai piacok is jól szerepelnek - mondta.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 91,51 pontos, 0,50 százalékos emelkedéssel 18 547,65 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 11,2 milliárd forint volt. A Mol 180 forinttal, 1,23 százalékkal 14 830 forintra erősödött, 917,1 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 15 forinttal, 0,34 százalékkal 4385 forintra nőtt, forgalmuk 2,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 291 forintot ért, forgalma 434,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama nem változott, 4099 forintot ért, a részvények forgalma 549,5 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 6,5 milliárd forintos forgalom mellett 55 forinttal, 0,20 százalékkal 27 860 forintra emelkedett.


MTI