Pálszabó Tibor a növekvő terhekről

Ez a 2011-es tényadatok alapján mutatja be az egyes államok GDP-hez viszonyított adóterhelését, és részletes elemzést közöl az adóbevételek alakulásáról. A jelentés szerint az unió 27 tagállamának átlagos GDP-hez viszonyított adóterhelése 38,8 százalék volt, a magyarországi érték 37 százalék. Ez az adat persze önmagában nem mond sokat, és nem is hangzik szokatlanul; megszoktuk, hogy a terhelés nagyjából ezen a szinten mozog, legfeljebb a struktúrája változik. Érdemes ezért mindezt kicsit perspektívába helyezni. Japánban az adóterhelés a GDP 28,7 százaléka, az Egyesült Államokban 25,2, míg Kínában 17 százalék körüli. A Közel-Kelet államaiban pedig nem is értékelhető ez az adat. Elmondhatjuk tehát, hogy a 38,8 százalékos mértékkel az EU világgazdasági összehasonlításban a GDP-hez viszonyítva extrém magas adóterhelést alkalmaz. A helyzetet tovább árnyalja, hogy az Eurostat 2012-re a korábbinál is magasabb terhelést jelzett.

Sokkal érdekesebb információt hordoz az adóbevételek összetétele. Az elmúlt évtized egyik leglátványosabb trendje a társasági nyereségadók terén megjelenő verseny, amely az adókulcsok szintjének csökkentésében jelentkezett. A tagállamok főleg a könnyen mobilizálható tevékenységek és egyes passzív jövedelmek számára kívántak vonzó környezetet teremteni. Az adókulcsok csökkenése általában nem eredményezte a társaságiadó-bevételek csökkenését. Mégis, feltételezhetően nagyrészt a gazdasági válságnak betudhatóan, a teljes adóbevételeken belül a társasági nyereséget terhelő adóbevételek szintje az EU-ban a 2007-es 8,5-ről 2011-re 6,4 százalékra esett. 2011-ben az EU-n belül Magyarországon volt a legkisebb a társasági adóbevételek aránya az összes adóbevételhez viszonyítva, 3,1 százalék. Magyarországon 2009 óta a helyi iparűzésiadó-bevételek már meghaladják a társasági adóbevételeket. Ez részben amiatt van, hogy helyi iparűzési adó fizetésére a társaságok veszteséges gazdálkodás mellett is kötelesek.

Az szja-kulcsok az ezredforduló óta általánosságban jelentősen csökkentek az unióban. Az új tagországok a gazdaság fehérítésének fontos eszközét látták az alacsony jövedelemadó-kulcsok és az egykulcsos adózás bevezetésében. Az EU további tagállamai közül többen is hasonló csökkentést hajtottak végre. Ez a trend 2011-re megfordult, és az szja-terhelés ismét növekedésnek indult. Ismert példa Szlovákia, amely az egykulcsos adózást is feladta a költségvetés konszolidálása érdekében. A trendforduló Magyarországon nem következett be, az egykulcsos személyi jövedelemadózás fenntartásával és több kivételes adózási lehetőség biztosításával Magyarország továbbra is versenyképesnek mondható ezen a területen.

A fogyasztást terhelő adók az utóbbi években az EU-tagállamok többségében a költségvetési bevételnövelés első számú eszközeivé váltak. Ezek közül legjelentősebb az áfa, amelynek kulcsait 2013-ban kilenc tagállam emelte meg. A fogyasztást terhelő adók Magyarországon az összes adóbevétel több mint 45 százalékát adják. Az unión belül ez a harmadik legmagasabb érték. A legalacsonyabb értéket, kevesebb mint 30 százalékkal Belgiumban regisztrálták.

Az említett jelenségek mellett az adónemek szabályozásában megjelent néhány további szempont is. Ilyen például az egyszerűség, annak igénye, hogy az adó összegét minél „automatizáltabban" meg lehessen állapítani. Ez csökkenti az adózás járulékos költségét, minimumra szorítja a lehetséges adóelkerülést, egyszerűsíti az adminisztrációt és az ellenőrzést. A magyar bankadó kiváló példája ennek a jelenségnek.

Mindezek után mire számíthatunk Magyarországon az adózás terén? Az EU-ban érvényesülő trendek azt vetítik előre, hogy az elkövetkező éveket az adóterhek további növekedése jellemzi majd. A trendnek megfelelően elsősorban a fogyasztást terhelő adók növekedésére lehet számítani. Emellett valószínű, hogy a cégek gazdasági helyzetének fokozatos javulásával növekszik a társaságok nyereségét terhelő adók összege is. Az adóterhek növekedésének egyrészt az adóalanyok vagy a megcélzott iparágak fájdalomküszöbe, másrészt a gazdasági versenyképesség által diktált keretek szabnak csak korlátokat.

Ebben a folyamatban számíthatunk újabb adónemekre is, főként olyanokra, amelyek szinte automatizáltan alkalmazhatók és egyszerűen ellenőrizhetők. Ezek a jelenségek egyre intenzívebb és részletesebb nemzetközi információcserével egészülnek ki, csökkentve ezzel a határon átnyúló ügyletekkel megvalósuló jövedelemeltitkolás kockázatát. Az adózás állami adminisztrációja ezzel egy időben várhatóan szintén aktívabbá válik, a szúrópróbaszerű ellenőrzéseket egyre inkább felváltják a nagy adathalmazokat kezelő elektronikus módszerek, amelyekkel csökkenthető a fel nem tárt hibák aránya.

Hogyan készülhetnek minderre a vállalkozások? Az adóterhek emelkedésével párhuzamosan a társaságok pénzügyi menedzsmentjének kiemelt területként kell az adózásra tekintenie. Az adózási vezető feladatköreinek meghatározásakor nem elég a bevallások helyes kitöltésére, beadására és az adóterhek befizetésére összpontosítani. A versenyképesség fenntartásához továbbra is szükséges lesz a megfontolt adótervezés, amely a legálisan felkínált lehetőségek maximális kihasználására törekszik, a keletkező kockázat kezelése mellett.

Erre számos eszközt kínálnak az adózási jogszabályok. A legnépszerűbb a feltételes adómegállapítás, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium bocsát ki, és a NAV-ra kötelező erejű. Lehetőség van arra is, hogy az adóhivatal valamely cégcsoporton belüli ügylet árazásával kapcsolatban bocsásson ki megerősítést, amely ezután köti az ellenőrzést végzőket, kizárva ezzel annak lehetőségét, hogy azok az alkalmazott árat utólag kifogásolva adóhiányt állapítsanak meg. Az adózási vezetők érdekeltségi rendszereinek kidolgozásakor a megfontolt adótervezést és a kockázatok megfelelő kezelését érdemes a fontosságának megfelelő súllyal figyelembe venni.

(A szerző az EY adótanácsadási üzletágának partnere)